Back office
Back office
Hatmilliárdos munkahelyteremtő beruházás indul Pest megyében
A Mono-Ipolyfabric Kft. luxusautókba kerülő belső díszítő elemek tervezését, fejlesztését és gyártását végzi – az összesen 6,1 milliárd forint értékű beruházás 100 új munkahelyet hoz létre Ipolytölgyesen.
A...
Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára az MTA
Nagy kockázatú pályázatot hirdet az Akadémia tudósoknak. Jelentkezni november végéig lehet.
Mélyponton az új munkanélküliek száma az Egyesült Államokban
Az elmúlt héten 364 ezren, 15 hónapja a legkevesebben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért, kevesebben a várt 390 ezernél.
Mégsem Bezos lesz az első milliárdos az űrben
Richard Branson július 11-én látogat az űrbe, ezzel 9 nappal előzi meg Jeff Bezost. A Virgin Galactic alapítója egy tesztrepülésen fog részt venni.
Már 130 ország támogatja a globális minimumadó bevezetését
A minimumadó bevezetésének célja, hogy világszinten egységesítsék a globális vállalatok megadóztatását. A minimumadó 15 százalék lenne.
Még nagyobb volt a külkereskedelmi többlet áprilisban
Áprilisban az export euróban mért értéke 74,1 százalékkal, az importé 52,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest.







