Bár a távmunka fogalma már korábban is létezett, de igazán a pandémia kitörése óta nyert teret magának Magyarországon. A vírushelyzet lecsengését követően is számos cégnél marad meg opcióként a home office, sőt vannak vállalatok, akik abszolút nem várják el a dolgozóiktól, hogy bejárjanak az irodába, hiszen a járvány időszaka tökéletesen bebizonyította: a pozíciók jelentős része alkalmas az otthoni munkavégzésre. 

A kollégákba vetett bizalom 

Erről egyébként már korábban is láttak tanulmányok napvilágot, az Invitel Csoportnál például már 2016-ban – tehát bőven a covid előtt – vezették be a távmunka lehetőségét. A vállalat akkor egy külső tanácsadó cég bevonásával készített egy hatástanulmányt, az 1200 munkavállalóból pedig több mint 600 esetében találták úgy, hogy a pozíciója tökéletesen alkalmas az otthoni munkavégzésre is. Akkor Dr. Budai J. Gergő, a cég vezérigazgató-helyettese azt mondta: a kollégákba vetett bizalom kifizetődött, ugyanis nőtt a hatékonyság, ráadásul plusz juttatásként tekintettek a home office lehetőségére, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban.

Fontos az elismerés 

Az elkötelezett munkavállalókról egyébként már itt a Karrier Trend oldalán is írtunk, mint azt korábbi cikkünkben is megfogalmaztuk, ahol elismerik a munkavállalókat, ott sokkal magasabb lesz az elköteleződés aránya, ez pedig végső soron javuló teljesítményhez is vezethet. Jó, jó, de jogosan merülhet fel a kérdés, a távoli dolgozók munkáját miként lehet elismerni? Kezdjük azzal, hogy az már eleve egy elismerésnek számít, hogy hosszú távon a cég lehetőséget biztosít a távoli munkavégzésre. Ez ugyanis egy olyan bizalomra enged következtetni munkavállaló és vezető között, ami a jól működő munkakapcsolat alfája és omegája. A bizalom ugyanis a sikeres vállalkozás alappillére. Ahol a beosztottak és a vezetők nyílt kommunikációval fordulnak egymáshoz, ott a teljesítmény is határozottan jobb lesz, a munkavállalók pedig motiváltabbak maradnak. 

Csapatépítés 

Persze ettől függetlenül nem baj, ha alkalomadtán vezetőként adunk némi visszajelzést afelé a dolgozó felé, aki otthonról teljesíti a feladatait. Félévente egy teljesítmény-értékelő e-mail vagy telefon biztosan jól fog esni a másik félnek, de természetesen a csapatépítő tréningeknek sem kell elmaradnia attól függetlenül, hogy a csapat jelentős része otthonról dolgozik, Sőt, ez esetben talán kiemelt jelentőséggel is bír, hiszen egy-egy ilyen találkozón végre lehetősége lehet a teamnek arra, hogy átbeszéljék az elmúlt időszakot, úgy, hogy közben jól is szórakoznak. 

Elvárássá válhat? 

A covid időszak óta egyre több álláshirdetést látni, ahol lehetőségként biztosított a home office. Ez már csak azért is nagyon pozitív, mert a munkaerő globalizációjával úgy tűnik a távoli munkavégzés lassan elvárássá válik. Már Magyarországon is léteznek olyan vállalatok, ahol minden dolgozó számára természetes az otthoni munka, a cég pedig ehhez minden lehetséges eszközt a rendelkezésre is bocsát, így gyakorlatilag bárhonnan tudnak dolgozni a munkavállalók. 

Térhódítás 

A távmunka a következő évek során bizonyosan még inkább térhódító útjára indul, előnyei között pedig egyértelműen szerepel, hogy növeli a munkatársak lojalitását a cég felé, valamint segíti az egyes feladatokban való elmélyülést, a dolgozók fókuszlását, mindezek együttese pedig minőségibb munkát is eredményez.

Szerző: G.P.

Fotó: Envato

A A távoli dolgozók elismerése bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Dua Lipa háromszoros Grammy díjas koszovói-albán származású angol énekesnő, dalszerző. Miután modellként dolgozott, 2015-ben leszerződött a Warner Records kiadóval, 2017-ben pedig kiadta önmagáról elnevezett debütáló stúdióalbumát.

Dua Lipa és a kezdetek

Az album harmadik lett a brit albumeladási listán, és kilenc kislemezt adtak ki róla, köztük a Be the One-t, az IDGAF-et, és a brit kislemezlistán első, amerikában pedig hatodik helyet elért New Rulest. 2018-ban Lipa Brit Awards díjat kapott a „Legjobb brit női szóló előadó” és a „Legjobb brit új előadó” kategóriákban.

Csak egymás után dobáltam ki a dalaimat, reménykedve, hogy mindegyik felülmúlja az előzőt. Kisléptekben, de mégis több embert érjenek el, mint az előző. Csak még egy koncert legyen teltházas, vagy csak egy kicsit legyenek többen a koncertjeimen – mondta korábban az énekesnő.

A második lemeze

Dua Lipa második lemeze, a Future Nostalgia ezután azonban egészen új szintre emelte az énekesnő karrierjét. Mára már nehéz úgy végig menni az utcán vagy egy áruházon, hogy ne hallanánk a rádióból az valamelyik dalát. Lipa hat Grammy-jelölést kapott érte, köztük az „Év albuma” kategóriában is. Először sikerült a lemezzel a brit albumeladási lista első helyére kerülnie. A négy kislemez is az albumról az első tízbe került, köztük a Physical és a Break My Heart is. Az első kislemezként kiadott Don’t Start Now 2020 egyik legsikeresebb dala lett kereskedelmi szempontból. Második lett a brit kislemezlistán és az amerikai Billboard Hot 100-on. Emellett az év végi összesített Hot 100-as lista negyedik pozícióját szerezte meg. Amivel az év legsikeresebb dala lett női előadótól az Egyesült Államokban. Második stúdióalbumáról jelent meg Levitating című slágere is, mely az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is az első öt közé került a kislemezlistákon.

Növekvő rajongóbázis

Bár Dua Lipa nem volt mindig biztos abban, hogy karrierje a csúcsra ér majd, de a folyamatos megjelenéseinek köszönhetően lassan, ám de biztosan egyre több rajongót tudhatott magáénak. Az évek során pedig a legkelendőbb pop előadók egyikévé nőtte ki magát.

Ahogy a követőtáborom elkezdett növekedni, főként az online világban, úgy érzem többet kell nyújtanom ezeken a felületeken, mintsem csak cuki képeket posztolgatni –árulta el a vanity fairnek tavaly.

Nem elég jó?

Az énekesnő arról is beszélt a lapnak, hogy hatalmas volt rajta a nyomás, gyakran kapta meg az emberektől, hogy nem elég jó, meg sem érdemli a sikereket. Ő azonban úgy volt vele, hogy ezeket inkább kizárja és úgy készíti el a lemezét, ahogyan azt ő szeretné. “Arra fókuszáltam, hogy mindenbe a maximumot rakjam bele.” Úgy gondolta, hogy a maximumot kell nyújtsa, tanulnia a hibáiból, valamint csiszolni a gyengeségein. Ekkor határozta el, hogy a lemezének meglesz a saját témája, hangzása és tematikája.

Nagyon tetszett az ötlet, hogy a Future Nostalgia-nak meglegyen a saját kis világa.

Bizonyítani akar

Dua Lipa úgy érezte meg kell mutassa az embereknek, hogy nem megy sehova. Ő pedig bizony nem csupán egy egyslágeres előadó. Ez egyértelműen sikerült neki, hiszen a dalait folyamatosan játsszák a rádiók, ráadásul a 2021-es Grammy-re 6 kategóriában jelölték, köztük a 3 legfőbben, (Az Év Albuma, Az Év Dala, Az Év Felvétele) Beyoncé mögött ő a legtöbb jelölést szerzett előadó.

Számos elismerés

Lipa egyébként karrierje során számos elismerést kapott, köztük három Grammy-díjat, három Brit Awardsot, két MTV Europe Music Awardsot, egy MTV Video Music Awardsot és egy American Music Awardsot is kiérdemelt. 2020-ban a Billboard átadta neki a Powerhouse Award elismerésüket, melyet azon női előadóknak adnak, akik dominálták az adott évet az eladások, rádiós játszások és streaming-adatok tekintetében egyaránt.

Szórakoztató pillanat

Karrierje egyik legszórakoztatóbb pillanata volt, amikor az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb műsora, a The Wendy Williams Show házigazdája egy rövid hír erejéig az énekesnőről beszélt, de képtelen volt kimondani a nevét, és véletlenül Dula Peep-nek nevezte. Sok rajongója hívja így azóta a világsztárt, aki nagyon viccesnek találta és megengedte nekik, hogy nyugodtan használják a becenevet. Arról is beszélt, hogy az albán eredetű Dua név a szerelmet jelenti és nagyanyja javaslatára kapta. Gyerekkorában nem kedvelte a nevet, hiszen kortársainak el kellett magyaráznia a név eredetét.

Forrás: Vanity Fair, Wikipédia
Fotó: YouTube

A A ma 27 éves Dua Lipa így hódította meg a nemzetközi pop piacot bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

15 évesen, gyakorlatilag gyerekként vált ismertté, miután megnyerte az X-faktor nevű tehetségkutatót, azonban hamar fel kellett nőnie a műsor után. A most 23 éves Tóth Andi a szeptemberi GLAMOUR magazinban mesél élete legküzdelmesebb 4 évéről. 

Mások irányították a karrierjét

„Gyorsan kipukkant a lufi. Azt hittem, hogy én irányítom majd az életemet, de mások tartották kézben a karrieremet. Akkor eléggé megsértődtem a világra, főleg, amikor rájöttem, hogy rossz irányba haladok, nem azt csinálom, amit szeretnék. Sok feszültség összegyűlt bennem, és négy év után annyi sérelem halmozódott fel, hogy senkivel sem akartam dolgozni. Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit. Aztán elkezdtem ezekből az érzésekből táplálkozva megírni a saját dalaimat.”

A zenei szabadság megvonása

Ebben a néhány évben a teljes zenei szabadságát megvonták tőle, teljesítőképességét is a végsőkig tolták, és ne felejtsük el, hogy Andi ekkor még mindig csak fiatal felnőtt volt. „Nem engedték, hogy olyan zenét játsszak, amit én szeretnék, kicsavarták belőlem az utolsó cseppeket. Érzelmileg nagyon lehúzott a párkapcsolatom, így alkotni sem tudtam, ennek következtében nem volt pénzem.”

“Nagyon nehéz időszak volt” – emlékszik vissza az énekesnő. „Beütött a covid, így otthon szereztem dalokat, miközben nagyon padlón voltam, mert a szakítás miatt megcibált a média. A Lejtő című albumom nagy siker lett, de ami mögötte van, az nem egy sikersztori.”

Külföldi utazások

Nem titkolja, hogy akkor a legfelhőtlenebb, amikor azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és ez a zene – a sztársággal járó ismertség viszont kifejezetten idegesíti. Többek között ez az oka, hogy ennyire szeret utazgatni és idegen kultúrákat megismerni. „Frissítő az a kedvesség, amit külföldön tapasztalok, főleg, hogy ott senki nem ismer, nem bámulnak, levetkőzhetek úgy egy bikinire, hogy nem írja meg az újság.” A teljes interjú az augusztus 9-én megjelenő, szeptemberi GLAMOUR magazinban olvasható.

Forrás: Glamour
Fotó: GLAMOUR/ Ajkai Dávid

A Így vette vissza az irányítást a karrierje felett Tóth Andi bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Egy korábbi munkahelyemen, ahol másfél évig dolgoztam, gyakorlatilag sosem hangzott el semmiféle dicsérő szó. Nap nap után teljesítettük a feladatainkat, igyekeztük a legjobbat kihozni minden helyzetből, de a feletteseink sosem ismerték el a munkánkat. Bár akkor még nagyon fiatal voltam, de éreztem, hogy ez nincs rendjén ez így nincs jól. Már akkor ott motoszkált a fejemben: biztos, hogy ennek így kellene lennie? Biztos, hogy ez az elfogadott norma? Hamar rájöttem, hogy nekem van igazam, a kérdés már csak az volt:

létezik-e olyan munkahely, ahol elismerésben részesítik a munkavállalókat? 

Az elismerés hiánya és a távozás 

Donald Clifton How Full is Your Bucket? című, pozitív pszichológiával foglalkozó könyvében 40 év céges kutatásának eredményét közli, ebből pedig egyértelműen kiderül, hogy

az alkalmazottak elsődleges indoka a munkahelyváltásra az elismerés hiánya.

Nekem is ez volt az elsődleges indokom, hogy a fentebb említett munkahelyről másfél év után távoztam, mert bár szerettem, a feladatok közel álltak hozzám, de nem bírtam megemészteni, hogy soha egyetlen jó szót sem kapok. Ezt követően évekig csak vállalkozó voltam, s szerencsére végre volt lehetőségem megtapasztalni a másik oldalt is. 

Vissza a céges környezetbe 

Vállalkozóként számos ügyféllel dolgoztam együtt, ahol egy-egy jól teljesített projekt után mindig kaptam néhány elismerő szót, de azt is tudtam, hogy ez a felállás egészen más. Itt nem volt a klasszikus hierarchia, hiszen ők alapvetően nem a főnökeim, hanem a megbízóim, ügyfeleim voltak. Teljesen más volt a projektek felépítése és kivitelezése mint egy vállalati környezetben. Néhány év múlva azonban a sors úgy hozta, hogy ismét visszakerültem az alkalmazottak világába. Megdöbbenve tapasztaltam már az elején, hogy mennyi dicséretet kapok, már-már kezdett is furcsa lenni, elgondolkodtam: pár év alatt ekkorát fordult volna a világ? Sajnos hamar le kellett huppanjak ebből az álomvilágból, a realitások talajára. 

Elmaradt dicséretek 

Amikor bekerültem ehhez a céghez hamar kiderült, hogy egészen jó vagyok abban, amit csinálok. A főnök sokszor elmondta, mennyire elégedett velem, ráadásul gyorsan kaptam is egy felelősségteljesebb pozíciót, ám ezt követően valahogy a dicséretek el-elmaradtak. Azt éreztem, hogy az elején nyújtott teljesítményemet nem tudom megugrani, nem tudom überelni, ez pedig biztos feltűnt a vezetőknek is, ezért maradnak el a dicsérő szavak. Azt hiszem kezdett kialakulni az imposztor szindrómám, belekerültem egy mókuskerékbe, egyre frusztráltabb és stresszesebb lettem. 

A megoldás 

Amikor már gyakorlatilag álló napokon át agyaltam azon, milyen hibát követhettem el, ami miatt sosem kapok egyetlen elismerő szót sem, erőt vettem magamon és felkerestem a főnököm. Persze nem estem neki, nem számonkérni akartam, csak kíváncsi voltam, nem hagyott nyugodni a kérdés: mit csinálhatok rosszul? Addigra már közel egy éve dolgoztam ott, így megkérdeztem tőle, mi a véleménye az elmúlt egy évről. Elmondtam, hogy nagyon szeretek itt dolgozni, kedvelem a kollégákat, maga a munka is nekem való és úgy érzem meg is találtam ebben a helyem. A foglalkozás elérte a célját, mert csak úgy záporoztak belőle a dicséretek. Megköszönte a munkámat, hogy ennyire kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtok, hogy nehezebb feladatokat is rám lehet bízni, valamint arról is beszélt, mennyire megbízik a képességeimben. Hirtelen azt sem tudtam, milyen rendezvényen vagyok, nem értettem, hogy erről eddig miért nem beszéltünk. Aztán rájöttem, hogy

pontosan azzal kaptam a dicséretet hosszú hónapokon át, hogy senki nem mondott semmit. 

Hamar rájöttek, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, ezt pedig minek hangoztatni napi szinten?

Emlékszem nagyanyám kérdezgette mindig a nagyapámat: szeretsz? Erre az öreg mindig azt felelte: szólok, ha másként lesz.

Na, ez pont egy hasonló szituáció volt, szóltak volna, ha másként lenne. 

Nem árt mondani 

Ennek ellenére arra is rájöttem, nem feltétlenül ez a helyes út. Persze utólag szuper érzés volt rájönni, hogy a vezetőim elégedettek a munkámmal, de azért alkalomadtán jól esik a dicséret anélkül is, hogy azt valamilyen furfangos módon én szedném ki a főnökömből. Rájöttem, hogy nekem az a fontos, ha biztatnak, s mivel őszinte embernek tartom magam, erről leültem beszélni a főnökömmel is. Elmondtam neki, hogy természetesen nem azt várom, hogy napi szinten foglalják imába a nevem, de rendszertelen rendszerességgel jól esik a visszajelzés – még akkor is, ha az kritika – mert ezek azok a dolgok, amikből tanulhatok, ennek hatására fejlődhetett. Nekem szerencsém volt, mert rendkívül pozitív hozzáállással fogadták a kérésemet, azóta pedig sokkal nyíltabb és őszintébb a kommunikációnk, ezt pedig esetemben sokszorozza a hatékonyságot is. 

Nem a gyengeség jele 

A saját példámon keresztül rájöttem, hogy

a dicsérő hozzáállás nem a gyengeség jele. Sőt, bizalmat épít a kollégák között,

valamint nagyban hozzájárul a munkahelyi közösség összekovácsolódásához, továbbá a hatékonyság is növekszik. Úgy gondolom, hogy egy vezetőnek fontos visszajelzést adnia a kollégák felé, mert ezzel csökkenteni lehet a munkahelyi fluktuációt és hosszút távon is lehetőség van megtartani az értékes dolgozókat. 

Szerző: G.P.
Fotó: Envato

A Kell-e az elismerés a munkahelyen? bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Úton útfélen azt lehet hallani, hogy ha kitartóan, keményen dolgozunk, akkor bármit elérhetünk az életben, bárhová eljuthatunk, s bár ennek nyilvánvalóan van igazságtartalma, de azért ez ennél jóval bonyolultabb. Jeff Shannon, aki a Hard Work is Not Enough: The Surprising Truth about Being Believable at Work című könyv szerzője ugyanis azt mondja, hogy a kemény munka ugyan jó kezdet lehet, pláne, ha a karrierünk elején járunk, azonban szerinte ez nem elég, legalábbis hosszú távon nem.

„Egy bizonyos ponton majd körbenézel és ráébredsz, hogy azta, mindenki keményen dolgozik ezen a szinten. A szakértelem és a kemény munka egy idő után elvárássá válik és nem segít feljebb jutni azon a bizonyos ranglétrán”

– állítja a szerző. 

Miért nem tűnik fel senkinek? 

Ha keményen dolgozunk és azt senki nem veszi észre, akkor az rendkívül frusztráló érzéssé válhat, stresszt generálhat, végső soron pedig egy olyan szintre juttathat el minket, hogy akár képesek vagyunk felmondani is. Még akkor is, ha esetleg szeretjük azt a munkakört, amiben dolgozunk. Ha azonban nem akarunk ilyen drasztikus döntést hozni, akkor jogosan merül fel a kérdés: hogyan vetessük észre magunkat? Hogyan tudnánk megmutatni azt, hogy a kemény munkánknak értéke van? Miként világíthatnánk rá arra, hogy amit csinálunk az igenis nagyon fontos? 

Ennek kapcsán egy amerikai tanácsadó cég, a Negotiating Women, Inc. elnöke, Carol Frohlinger fogalmazta meg a gondolatait. Szerinte

a kemény munka igenis nagyon fontos, viszont arra várni, hogy ezt majd valaki el is ismeri, az nem segít.

Frohlinger ezt a jelenséget „tiara-effektusnak” hívja, úgy véli, hogy az emberek bár keményen dolgoznak és mesés eredményeket is érnek el, ám sokan azt remélik, hogy ezt majd a megfelelő emberek észre is veszik és egy képzeletbeli tiarát helyeznek majd a fejükre, ez azonban nagy eséllyel nem történik meg. 

Mindig észrevétlen marad a kemény munka? 

Visszakanyarodva Jeff Shannonhoz, ő egyértelműen azt mondja, hogy

a kemény munka alapvetően észrevétlen marad, erről azonban csakis mi tehetünk és változtatni is csak mi tudunk rajta.

Ha ugyanis nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, akkor nagy eséllyel a háttérbe is szorulunk majd. Persze kérdés, hogyan is hívhatnánk fel magunkra a figyelmet úgy, hogy ne tűnjünk túl harsánynak vagy éppen túl tolakodónak?

Így hívhatjuk fel magunkra a figyelmet 

Frohlinger ennek kapcsán azt javasolja, hogy érdemes lehet a vezetőt gyakrabban emlékezteteni arra, hogy mit is csináltunk egy adott időszakban. Ez egyfajta updatelés,

egy pár soros üzenet arról, hogy mondjuk az elmúlt három hónapban miért voltunk hasznosak a cég számára.

Egyáltalán nem ciki írni egypár pontos e-mailt arról, hogy mit is tettünk a cég érdekében, de persze figyelni kell arra, hogy ne napi szinten spameljük tele a főnök postafiókját. Arra is érdemes figyelni, hogy ez ne tűnjön önfényezésnek. Inkább arról van szó, hogy informáljuk a főnököt az utóbbi időszak sikereiről, ebben pedig nyugodtan megemlíthetjük, mi mit is tettünk ennek érdekében. Továbbá az ilyen jellegű emailekben jól mutat, ha azt írjuk: a csapatom és én, hiszen ezzel azt mutatjuk tudunk és szeretünk is csapatban dolgozni, sőt a csapat sikere fontos.

A tálalás nagyon fontos

Az egészben talán a tálalás a legfontosabb, hiszen egy munkáltató sem szereti, ha az alkalmazottja szuperlatívuszokban beszél saját magáról, de a heti eredmények összegzésekor például bátran beszélhetünk arról is, mi mit tettünk annak érdekében, hogy a csapat remekeljen. 

Forrás: JournalTime

Szerző: G.P.
Fotó: Envato

A Ha keményen dolgozunk, azt miért nem veszik észre? bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.