Mi az a posztolimpiai depresszió? 

Versenyeredménytől függetlenül sok sportoló hajlamos az ún. posztolimpiai depresszióra, ami egy nagyon súlyos mentális probléma. Azokra a sportolókra, akiknél jelentkezik ez az állapot a depresszió, a zavarodottág tünetei jelennek meg, sok esetben elvesztik a célt, neheztelnek az elért eredményeik kapcsán, az üresség érzése kerítheti őket a hatalmába. Az ilyen érzelmek jellemzően hetekkel vagy akár már napokkal a játékok után jelentkezhetnek. Először is fontos tisztázni, hogy egy olyan eseményen való versenyzés, mint az olimpia, nem meglepő módon komolyan megviseli a testet és a lelket. Hiszen az egészet több évnyi felkészülés előzi meg, melynek során számtalan lemondással kell megbirkóznia a sportolóknak. Eközben a világ figyeli őket, a játékokra pedig a legtöbben hatalmas teljesítésikényszerrel érkeznek, ráadásul egyetlen apró hiba derékba törheti az előző évek erőfeszítéseit. 

Hatalmas nyomás 

Mindez rendkívül megterhelő lehet, hatalmas a pszicholóigia nyomás. Scott Goldman, a Michigani Egyetem Performance Psychology Center igazgatója azt állítja, a sportolók egyszerűen kimerültek, mind fizikai, mind pedig pszichológiai értelemben. Mivel az olimpiai játékok általában egy nagyon intenzív, nagyjából kéthetes periódusban zajlanak, a sportolóknak csak utána jut idejük mindent megfelelően feldolgozni. A több évnyi megfeszített munka után, amikor az aranyért folytatott harc egyszer csak véget ér, megszűnik az őket övező ‘hype’, a média figyelem és a verseny adta adrenalin. Taraye Murray-William dzsúdós például elmondta, az otthoni élet betegítően hétköznapinak tűnt az olimpián tapasztalt szuperhős státuszt követően. Adam Peaty úszó pedig úgy nyilatkozott, hogy Rió után nagyon rossz állapotba került. Elveszettnek érezte magát, nem tudta, mihez is kezdjen saját magával.

“Elértem az abszolút álmomat, Rió volt életem időszaka, ám arra senki nem készített fel, mi történik ezután.”

Két lehetőség 

Az olimpia után a sportolók előtt két lehetőség áll. Vagy egy újabb négyéves, kimerítő edzési ciklusba kezdenek, azzal a távoli reménnyel, hogy kvalifikálják magukat a következő olimpiára, vagy visszavonulnak és egy teljesen új karrierbe kezdenek. Egyik lehetőség sem egyszerű, sokan úgy is döntenek, ideje korán kvázi nyugdíjazzák magukat, mert ez könnyebb alternatívának tűnhet, mint visszatérni az ismétlődő, napi felkészüléshez. Ez azonban gyakran identitásválsághoz vezet, amiről egyelőre csak nagyon kevés szó esik szélesebb körökben is. Karen Cogan, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának sportpszichológusa szerint egy ilyen éles váltás után, hatalmas küzdelmeken mennek át az egykori sportolók. Ez történt Michael Phelps úszóval is, aki minden idők legsikeresebb olimpikonja. A depresszióval kapcsolatos tapasztalatairól így fogalmazott: 

“Azt hittem magamról, hogy csak egy úszó vagyok és senki más. Az életem nem jó irányba haladt, a legsötétebb helyen találtam magam amit valaha el tudtam képzelni, és tényleg nem akartam élni.”

Victoria Pendleton kerékpáros hasonlóan írta le a tapasztalatait. Mint mondja, zsibbadtnak érezte magát az arany megnyerése után, mivel elérte mindazt, amire évek óta összpontosított. Persze hasonló érzések kavaroghatnak azokban is, akik lemaradnak az éremről. Ők úgy érezhetik pocsékba mentek az olimpiát megelőző évek, amik kemény munkával és felkészüléssel teltek. 

Pozitív változás 

Mindazonáltal az utóbbi években tapasztalható egy pozitív változás a posztolimpiai depresszió kezelése kapcsán, ugyanis a mentális egészség kérdése már egyre kevésbé tabu. Ez a változás egyre inkább látható a sport világában is, egyre többeknek van saját sportpszichológusa is. Kristin Keim sportpszichológus szerint a legfontosabb, hogy a sportolók megtervezzék a játékokon túli életet. A hobbik ugyanis elengedhetetlenek az olimpia utáni egészséges élethez. A hosszú távú tervek, a támogató hálózat fenntartása, az utazás, a sporton kívüli aktív élet mind-mind segítheti a depressziós tünetek enyhülését. A mentális egészség megőrzése felbecsülhetetlen értékű és feltétlenül a sportolók rutinjának szerves részévé kell/kellene tenni. Az elmúlt tíz évben megtett lépések biztatónak tűnnek, de azért még mindig van mit tenni. 

Forrás: shortandstories.com 
Szerző: G.P. 

A Összeomlás az ötkarikás játékok után: minden, amit a posztolimpiai depresszióról tudni kell  bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Michael Jordan: Kosárlabdából az üzleti világba

Michael Jordan, minden idők egyik legnagyobb kosárlabdázója, két olimpiai aranyérmet nyert az Egyesült Államok csapatával. Jordan a sportolói karrierje befejezése után sikeresen átlépett az üzleti világba. Az egyik legismertebb vállalkozása a Charlotte Hornets NBA-csapat megvásárlása és vezetése. Emellett saját márkát is épített, a “Jordan Brand” néven, amely a Nike-val együttműködve globális sport- és életmódmárkává nőtte ki magát. Jordan példája azt mutatja, hogyan lehet a sportolói elhivatottságot és versenyszellemet átültetni az üzleti világba.

Yuna Kim: A jégpályáról a filantrópia és média felé

Yuna Kim, a dél-koreai műkorcsolyázó, aki 2010-ben olimpiai aranyérmet nyert, szintén sikeresen váltott karriert. Visszavonulása után Kim televíziós műsorvezetőként, reklámarcként és filantrópként is tevékenykedett. Számos jótékonysági szervezet támogatásával és a sport népszerűsítésével foglalkozik, különösen a fiatalok körében. Kim története azt bizonyítja, hogy a sportolói karrier során szerzett hírnév és befolyás hatékonyan felhasználható társadalmi célokra és más területeken való érvényesülésre.

Greg Louganis: Búvárból mentor és szónok

Greg Louganis, a négyszeres olimpiai aranyérmes búvár, egy másik példa arra, hogyan lehet sikeresen váltani a sportolói pályafutás után. Louganis visszavonulása után színészként, íróként és motivációs szónokként tevékenykedett. Az AIDS-elleni küzdelem egyik szószólójaként is ismert, miután nyilvánosan bejelentette HIV-pozitív státuszát. Louganis azóta számos könyvet írt és előadásokat tart, inspirálva és bátorítva másokat saját történetével.

Cathy Freeman: Atlétikából a társadalmi aktivizmusba

Cathy Freeman, az ausztrál atlétikai legenda, aki 2000-ben Sydney-ben aranyérmet nyert 400 méteren, visszavonulása után a társadalmi aktivizmus és a jótékonysági munka felé fordult. Freeman saját alapítványt hozott létre, amely az őslakos gyerekek oktatására és sportolási lehetőségeire fókuszál. Freeman a sportolói pályafutása során szerzett hírnevét és befolyását használja fel arra, hogy pozitív változásokat érjen el a társadalomban.

Oscar De La Hoya: Bokszolóból promóter

Oscar De La Hoya, olimpiai aranyérmes bokszoló, sikeresen váltott át a sportolói karrier után promóteri szerepbe. De La Hoya megalapította a Golden Boy Promotions nevű céget, amely az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb bokszpromóciós vállalat a világon. Az üzleti érzéke és a sport iránti szenvedélye lehetővé tette számára, hogy újabb generációkat inspiráljon és támogasson a boksz világában.

Az olimpikonok karrierváltása remek példákat nyújt arra, hogyan lehet a sportolói pályafutás során szerzett készségeket és tapasztalatokat sikeresen átültetni más területekre. Legyen szó üzletről, médiáról, filantrópiáról vagy társadalmi aktivizmusról, ezek a sportolók megmutatják, hogy az elkötelezettség, kitartás és a szenvedély kulcsfontosságú a sikeres karrier folytatásához az olimpia után. Az ő történeteik inspirációként szolgálhatnak mindazok számára, akik karrierváltáson gondolkodnak, vagy új kihívások elé néznek.

A Karrierváltás az olimpia után: Ex-olimpikonok sikeres útja más karrierutakra bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Előélet és pályafutás

Egerszegi Krisztina 1974. augusztus 16-án született Budapesten, és már fiatalon megmutatkozott benne az úszás iránti rajongás és tehetség. Korai edzője hamar felismerte benne a kiemelkedő képességeket, és irányítása alatt Krisztina hamarosan komoly versenyeken is részt vett. Az igazi áttörés azonban 1988-ban következett be, amikor mindössze 14 évesen részt vett a barcelonai olimpián, és három aranyéremmel tért haza.

Az olimpiai sikerek után Krisztina pályafutása még több csúcsot hozott számára. A következő évek során további olimpiai és világbajnoki érmeket gyűjtött, megmutatva, hogy nemcsak a tehetsége, hanem a kitartása és elhivatottsága is kiemelkedő. Sportolóként példát mutatott arra, hogy hogyan lehet az egyéni képességeket és a kemény munkát összehangolni a világversenyeken való kiemelkedés érdekében.

Az olimpia utáni élet

1996-ban, mindössze 22 évesen úgy döntött, hogy befejezi versenyzői pályafutását. Az atlantai olimpia után, ahol aranyérmet nyert 200 méter háton és bronzérmet 400 méter vegyesen, úgy érezte, elérte mindazt, amit célul tűzött ki maga elé.

Egerszegi Krisztina 2021-ben lett az Úszó Nemzet Program nagykövete. A program célja, hogy a nagycsoportos óvodásoktól az általános iskola második osztályának végéig minden magyar gyerek megtanuljon úszni professzionális körülmények között. Egerszegi szívesen látogatja az uszodákat, és a programot támogatja, hogy minél több gyerek ismerkedjen meg az úszással és szeresse meg a vizet​.

Korábbi nyilatkozataiból is kiderül, hogy fontos számára az egészséges életmód, és külön hangsúlyt fektet arra, hogy a sport és a rendszeres testmozgás értékeit közvetítse a gyerekek felé. Az Úszó Nemzet Program keretében több uszodában is tartott előadásokat, ahol a szülők számára is felhívta a figyelmet arra, hogy támogassák gyermekeiket a rendszeres sportolásban, ami a fizikai és mentális egészség szempontjából is elengedhetetlen.

Háttérben a magánélet

Krisztina életében nemcsak a sport és a társadalmi tevékenységek vannak jelen, hanem a család és a magánélet is fontos szerepet kapott. Személyes élete nem került a reflektorfénybe annyira, mint sportteljesítményei, azonban családanyaként és feleségként is példát mutatott a magánélet és a karrier összehangolására.

Egerszegi Krisztina élete és pályafutása példaként szolgál minden sportoló és nem sportoló számára egyaránt. Az olimpiai sikerek mögött rejlő kemény munka és elhivatottság, valamint az olimpiai utáni életben nyújtott példamutatás és társadalmi szerepvállalás mind olyan értékek, amelyekkel inspirálja a következő generációkat. Krisztina példája rávilágít arra, hogy a sport nem csupán eredmények gyűjtése, hanem egy életre szóló elkötelezettség és hozzájárulás a társadalomhoz.

Ahogy továbbra is aktív szereplője marad a sportéletnek és a társadalomnak, úgy szerepel továbbra is a magyar sporttörténelem fényes lapjain, mint egy igazi legendás sportoló és példakép.

A Egerszegi Krisztina: Az olimpiai csúcsok után bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Kerri Strug neve sokak számára lehet ismerős, ugyanis ő az a most 44 éves tornász, aki 26 évvel ezelőtt, az 1996-os atlantai olimpián valami olyasmit csinált, amivel egy életre beírta magát az ötkarikás játékok történelmébe. Az akkor 18 éves lány az amerikaiak utolsó versenyzőjeként az ugrása után súlyosan megsérült. Komoly fájdalmai dacára viszont folytatta, s gyakorlatilag fél lábbal állt bele a második kísérletébe. 

Nem hittek benne 

Kerri Strug története azonban nem az olimpián szerzett sérüléssel kezdődött, a fiatal lány drámája ugyanis sokkal előbbre nyúlik vissza. Kerri Strug 1977-ben született, Arizona államban, Amerikában. Mindössze nyolcéves volt, amikor tornázni kezdett, azonban nem volt túlzottan tehetséges, a versenyeken általában a középmezőnyben végzett. Ez viszont egyetlen pillanatra sem szegte kedvét, megrázta és felszívta magát és egyre többet és többet gyakorolt. A legtöbben nem hittek benne, mert sem az alkata, sem a mozgása nem volt tökéletes, sokak szerint így nem válhatott belőle profi tornász. Ő azonban legyintett a kétkedőkre és haladt tovább az útján. 

Az első olimpia 

Az akadályokat minden nehézség ellenére sikerrel vette, majd 1992-ben kijutott a barcelonai olimpiára, mint az amerikai tornász csapat legfiatalabb tagja. Az ötkarikás játékokon akkor bronzérmet szerzett, ezt követően pedig még keményebben edzett, annak érdekében, hogy elérje az álmát, vagyis, hogy a dobogó legfelső fokára állhason fel. 1994-ben viszont úgy tűnt minden elveszik, Kerri csontjai ugyanis egy csúnya esést követően gyakorlatilag teljesen összetörtek. Bár minden orvosi vélemény szerint ebből a sérülésből lehetetlen volt teljesen felépülni, Kerri megint csak rácáfolt mindenkire. Rövid időn belül ugyanis – pokoli fájdalmak közepette – újra edzeni kezdett. A fiatal lányra ekkor figyelt fel az erdélyi származású sztáredző, Károlyi Béla. 

Atlanta 

1996. július 23-án a Magnificent Seven – káprázatos hetes – néven elhíresült amerikai tornász csapat hazai közönség előtt megszerezte történelme első olimpiai aranyérmét csapatversenyben. Ez már csak azért is volt hatalmas szó, mert ezzel az 1952 óta tartó szovjet-orosz dominanciának vetettek véget. A verseny egyébként elképesztően szorosan alakult, az oroszok és amerikaiak fej-fej mellett haladtak. Az akkor 18 éves Kerri Strug utolsó ugrásának nem kevesebb volt a tétje, mint az aranyérem. Az előzetes számítások szerint Strug nem hibázhatott nagyot, a két ugrása alapján minimum 9,493-as pontszámra volt szüksége ahhoz, hogy biztos legyen a végső siker. 

A drámai pillanatok 

A hazai közönség persze lélegzet visszafojtva követte az eseményeket, majd jött a döbbent csend. Kerri Strug az első ugrása után ugyanis annyira rosszul érkezett vissza talajra, hogy a bokája komolyan megsérült, ráadásul a pontjai is alul maradtak. Az amerikaiak aranyérme veszélybe került, ám ezt követően megtörtént a lehetetlen. Az amerikai tornasport felemelkedésében hatalmas szerepet játszó Károlyi Béla odament a sérült Strug mellé és súgott valamit neki. Azt mondta: “You can do it” vagyis “Meg tudod csinálni”. A pokoli fájdalmakkal küzdő fiatal lány ezt követően újra odaállt, hogy végrehajtsa a sorsdöntő ugrást. Kerri gyakorlatilag egy lábbal állt bele a gyakorlatba, majd miután befejezte azt, szörnyű kínok között roskadt össze a szőnyegen. Ezzel a tettével azonban beteljesítette az amerikai álmot, hiszen a csapat elvitte az aranyérmet, a fiatal lány pedig az olimpiák hősévé vált egyetlen pillanat alatt. 

Az olimpia hőse 

Kerri Strug az olimpiát követően persze hatalmas figyelmet kapott, azonban a karrierje véget ért. Sérülése miatt egyéniben már nem versenyezhetett, ez pedig nagyon fájdalmasan érintette őt, erről egy 2012-es interjúban is beszélt a Reutersnek: „Visszanézek erre a pillanatra, és összetöri a szívem, hogy nem tudtam tovább versenyezni. Az olimpia többről szól, mint az aranyérmek. Az emberi lelket, szívet és az akaratot mutatja meg, ami sok sportolóban, és úgy általánosságban az emberekben is megvan”. Kerri miután fel kellett adja a profi sportot visszament tanulni, diplomát szerzett, egy ideig dolgozott tanárként egy általános iskolában. A most 44 éves Strug visszavonultan él a családjával, 2010-ben férjhez ment, akivel két gyermeket nevelnek. 

Motiváló története 

Kerri Strug 26 évvel ezelőtti döbbenetes küzdelme annyira példaértékű, hogy világszerte rendre újra előkerül.

Története motiváció lehet mindazok számára, akik éppen a feladás határán állnak, akik megrekednek a karrierjükben, akik úgy érzik, nem találják az útjukat.

Kerri Strug szimbolikus példája annak, hogy akik hisznek az álmaik szépségében, mindent, de tényleg mindent elérhetnek. Ahogy Strug is egy korábbi interjújában fogalmazott: „Bátorítom a fiatalokat, de akár a felnőtteket is, hogy találják meg azt, amit szeretnek, dolgozzanak keményen rajta, és igyekezzenek a legjobbat nyújtani”.

Forrás: Eurosport, Reuters 
Szerző: G.P.
Fotó: Envato

A Horrorsérülést szenvedett a 18 éves lány, majd az olimpia hősévé vált bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.