Egy (vagy több) szerettünk, barátunk, közeli jó ismerősünk elvesztése komoly lelki seb. A gyász időszaka mindenki esetében más lehet, és logikus, hogy ez idő alatt sem áll meg az élet. Sőt, a munkának is mennie kell tovább. Azonban közös törés és lelki seb lehet, ha egy munkatársat veszítünk el.

Ha a haláleset a munkahely (szinte) összes dolgozóját érinti, az közös gyászmunkát igényel. Ennek munkával való összehangolása komoly kihívást jelenthet, mert a gyász érzelmileg, mentálisan és fizikailag is kimerítő. Ezzel a fájdalommal, veszteséggel együtt kell élni és az a cél, hogy az élet(kedv) és munka a normál ütemben folyhasson tovább. Ez ugyanúgy igaz olyan gyászolóra, aki nem kollégáját veszítette el, hanem egy családtagját vagy barátját. Kinek gyorsabban, kinek lassabban megy ez, de amire szükség van…

Legyen helye az érzelmeknek

Bármilyen kapcsolat is volt az elhunyt és a dolgozó között, fontos elfogadni, hogy a gyász normális és természetes folyamat, amely mindenkinél másképp zajlik. Nem kell és nem is szabad elnyomni a szomorúságot, haragot vagy más érzelmeket a munka során. A gyász feldolgozása időt igényel. Nem mindenki egyformán reagál, de ha valaki beszélgetni akar a történetekről, az ne tartsa vissza magában. Jó, ha van legalább egy olyan munkatárs, főnök, aki meghallgatja az értelmeket. Ha pedig az elhunyt személye egyben munkatárs is volt, a közös beszélgetéssel oldható a feszültség.

Rugalmas munkarend kialakítása

Amennyiben lehetőség van rá, érdemes pár nap vagy akár hosszabb időt szabadságon tölteni, hogy az érzelmekkel való foglalkozás előtérbe kerülhessen. Nemcsak az esetleges ügyintézések

kívánhatnak több időt, hanem a történtek feldolgozása is.

Ha a munkáltató megengedő, akkor kihasználható a rugalmas munkarend vagy a távmunka végzése. Munkáltatóként és dolgozóként is figyelembe kell venni, hogy egy számunkra kedves személy elvesztése után a gyász annyira lefoghatja az embert, hogy nem mindig képes a tőle megszokott teljesítményre.

Kisebb lépések

Az élet tényleg nem áll meg, bárkit is veszítünk el, de a lelki vívódás és teher megviselheti az embert. Ha nem megoldható a szabadságolás ez időszakra, esetleg épp a gyászoló akarja belevetni magát a munkába, hogy elterelje a figyelmét, akkor is érdemes kicsit lelassítani. Ez úgy is megvalósítható, hogy prioritásokat állít fel feladatai között és apróbb elérendő célokat tűz ki maga elé. A fókuszt könnyen elviheti az ember érzelmi állapota, így azt is el kell fogadni, hogy nem biztos, hogy nem minden sikerül tökéletesen.

Támogató munkahelyi környezet

A gyász komoly lelki munkát igényel, ám ezt nem lehet siettetni. Mindenki a maga tempójában halad. Ha lehetséges, érdemes megosztani a problémákat, az érzelmeket egy megbízható kollégával, felettessel. A jó vezető és munkahely ismérve, hogy empatikus személyek dolgoznak együtt, így segítségként szolgálhatnak annak, aki élete egyik legnagyobb tragédiáját éli át. Szükség van azonban a határok betartására, azaz azt is érdemes felismerni, ha valaki bezár és nem akar a történtekről, érzelmeiről beszélni. A túlzott tolakodás, a minden áron segíteni akarás csak még inkább a mélybe tolja azt, aki így gyászol.

Ha a munkahelyen van pszichológiai tanácsadás, azt érdemes igénybe venni. Nem szégyen kihasználni a lehetőséget.

Önsegítés

Rendkívül nehéz időszak valaki olyat elveszíteni és annak hiányával együtt élni, aki annyira fontos volt nekünk. Ez nem megy egyik napról a másikra. Fontos, hogy a munka mellett időt kell szánni az érzelmek feldolgozására. Ez mindenki esetében más lehet: beszélgetés, naplóírás, segítő szakemberrel zajló terápia.

A haláleset feldolgozása és elfogadása fárasztó, ezért különösen fontos az elegendő alvás, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás.

Van, akihajlamos beletemetkezni a munkába, hogy elkerüljük az érzelmeket. Ez hosszú távon azonban túlhajszoltsághoz és kiégéshez vezethet.

Reális elvárások

A gyász nem lineáris folyamat, és nem lehet behatárolni annak végét. Az érzelmek idővel csillapodhatnak ugyan, de a fájdalom egy része megmaradhat és mindig az ember életének részese lesz. Azonban fel kell ismerni, ha a fájdalom nem akar szűnni és annak már akár fizikai kivetülését is megtapasztalja a gyászoló. Ebben az esetben mindenképp érdemes szakember segítségét kérni.

A gyászt mindenki másképp dolgozza fel és mást jelent időben is. Az önmagunkkal és másokkal szembeni türelem, valamint a támogatás keresése és elfogadása kulcsfontosságú a munka és a gyász közötti egyensúly fenntartásához.

Szerző: Rónai Márta
Kép: Pexels

A Ha a gyász bekúszik a munkahelyre bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Mindannyian mások vagyunk, ezért a halálhoz való hozzáállásunk eltérő lehet, egy szerettünk elvesztésére is egészen másképp reagálhatunk. Egy hozzánk közel álló személy elhalálozása nemcsak a fájdalmat és az űrt hagyhatja maga után, hanem előfordulhat, hogy az egész addigi életét felborítja a szomorú történés. Idővel tényleg tompulhat a fájdalom, de amikor még minden olyan friss, akkor úgy is érezheti magát az ember, mintha csak álmodna. Aztán várja, hogy felébredhessen. A valóság azonban hamar fejbe kólintja és a mérhetetlen fájdalom újból bekúszik a tudatba, a vénába és viszi szerte a testben a kínt. Azt a munkatársat akivel naponta találkozunk, együtt dolgozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy ha épp gyötrő kínt él meg a gyász terhe miatt. Valahogy reagálni kell arra. Sőt, ha jó munkatársi viszonyt ápolunk, akkor nem hagyhatjuk magára fájdalmában, már csak azért sem, hogy minél hamarabb vissza tudjon rázódni a munkába.

A munkahelyünk a második otthonunk. Tetszik vagy sem, hétköznapjaink nagy részét nem a családtagjainkkal töltjük, hanem a munkatársainkkal. Ezért az is természetes, hogy hatással vagyunk egymásra. A munka és az élet nem áll meg, akkor sem, ha valaki eltávozott az élők sorából. Aki pedig épp a poklok poklát éli meg, mert gyászol, annak a munkavégzés extra megterhelést jelenthet, ugyanakkor a figyelemelterelés egyik hatékony módja is.

Odafigyelő, érzékeny munkatársként megrázhat más fájdalma, de mégis, hogyan lehet neki segíteni fájdalmában? Egyáltalán kell-e, tudunk-e segíteni?

A kevesebb néha több…

Aki elveszített már valakit és sorra mentek hozzá részvétet nyilvánítani, az valószínűleg találkozott olyan bölcsességekkel, mint: „Elvégezte itt a földön a dolgát, neki ennyi jutott”. Vagy „Az idő minden sebet begyógyít”.

A közhelyek, semmitmondó nagy bölcsességek helyett olykor érdemes csendben maradni. Ez nem azt jelenti, hogy nem osztozol a fájdalmában. Egy jókor intézett kézszorítás szavak kísérete nélkül, esetleg egy ölelés sokkal többet jelenthet annak, aki éppen össze van törve lelkileg. De egy „Sajnálom”, „Őszinte részvétem” egyszerűségével is kifejezhető az együttérzés.

Felajánlás

Könnyen lehet, hogy nem fog a gyászoló munkatárs a felajánlott segítségre támaszkodni, de ha a munkatársak arra biztatják, hogy bizalommal forduljon hozzájuk, az mindenképpen jól jön a nehéz időszakban. Azt az érzést kelti benne, hogy még a munkahelyén sem hagyják magára.

Odafigyelés

Az a munkatárs, akivel azelőtt egyáltalán nem volt kapcsolatunk vagy nem voltunk jóban, talán a gyászában sem fog változni. Azaz nem is kell erőszakkal a közelébe férkőzni, de egy jó szó is sokat jelenthet. Ha pedig kedvelt kollégáról van szó, akkor figyeljünk rá oda olyan aprósággal, mint kávét viszünk neki, sütizni hívjuk az egyik szünetben. Tartsuk tiszteletben azt is, ha visszautasít. 

Engedjünk

A gyász terhe alatt nem egyformán viselkedünk. Van, aki behúzódik a csigaházába és szótlanul teszi a dolgát a munkahelyén. Ő az, aki a munkával igyekszik elterelni a figyelmét, de nem szeret sem az érzéseiről, sem az elhunytról beszélni. Mások pedig úgy kívánják fájdalmukat csillapítani, hogy beszélnek és beszélnek. Időben is nagy különbség lehet a folyamatban. Engedjük meg neki, hogy a maga stílusában legyen túl a nehéz időszakon.

Ne sürgessük

Engedjük meg neki, hogy a saját tempójában dolgozza fel a veszteséget.

Ne tudjuk helyette

Még ha tudjuk is, hogy mi a gyász, volt részünk benne, akkor se próbáljuk neki megmagyarázni, hogy teljesen tisztában vagyunk az érzéseivel. Mindenki története egyedi és azt is tudjuk, hogy a saját fájdalmunk a legnagyobb.

Szerző: Rónai Márta
Fotó: Envato

A Hogy segíthetek a gyászoló kollégámnak? bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.