Vasárnap délután négykor csippan egyet a telefon: e-mail érkezett a főnöktől. Te még éppen úton vagy a családdal, egy vidám, felszabadult kirándulás kellős közepén, egy erdőben, ahol csak éppen abban a szektorban van térerő, amiben túráztok, néhány méterrel arrébb már valószínűleg nem lesz. Persze, megnézed, hogy mit akar a főnök, megnyitod az e-mailt és szembesülsz vele, hogy egy időigényes munkát szignált ki rád, nem túl tág határidővel. Tudod, hogy mielőbb neki kell majd állnod a teljesítés érdekében. Gyorsan be is zárod az e-mailt, de a gondolat ott marad veled, elkezdesz agyalni rajta, kit kell felhívnod, hol tudod megkeresni az információkat, milyen segítséget tudsz igénybe venni.

Hogy miről mesél éppen a gyerek, akinek te vagy az anyja/apja és épp egy kiránduláson vagytok azért, hogy egymás társaságát élvezzétek? Nem tudod, mert a gondolataid máshol járnak.

Na, akkor most van egy kis időm, vasárnap délután, amikor senki sem zavar, leülök a laptop elé és összeszedem a gondolataimat. Ilyenkor nem hívnak telefonon, nem ugrál fel percenként az e-mailt és más üzenetet jelző ablak a képernyőn, ezért koncentráltabb és hatékonyabb vagyok, mint hétközben. Gyorsan megcsinálom ezt a munkát, így holnap már mással tudok foglalkozni. Most van időm megválaszolni az elmaradt e-maileket, nem baj, hogy most nem válaszolnak rá, de hétfő reggel már ott lesz a címzettek fiókjában az üzenet, ezzel is előrébb vagyok. Hogy most vasárnap van és pihenni, olvasni vagy bármi mást kellene csinálni, ami feltölt? Nem lehet, annyi a munka, hogy csak így tudom utolérni magamat… Egy vállalkozónak minden nap munkanap, itt nincs megállás.

Miért szoktunk rá arra, hogy elvesszük magunktól a vasárnap délutánt? Ha effektíve nem is dolgozunk, de gondolatban már nem a jelenben, hanem a jövőben járunk. Olyanon szorongunk, ami még nincs is. Nem éljük meg a mostot, elengedjük a jelen valóságát egy lehetséges, csak a mi fejünkben élő világért. A digitális póráz rengeteg csapdát rejt. Kényszert érzünk az azonnali válaszra, holott az üzenetet küldő nem biztos, hogy elvárja a haladéktalan reakciót, ezt sokszor csak mi fogalmazzuk meg önmagunk felé. Megengedhetjük-e, meg merjük-e engedni magunknak, hogy a dedikáltan pihenésre szánt időben (és ez legyen akár az éves szabadságunk) nem foglalkozunk a céges ügyekkel, hanem magunkat töltjük élményekkel, jókedvvel, energiával, mert ezek szükségesek ahhoz, hogy a munkánkban koncentráltan, a legjobb formánkat hozva tudjunk teljesíteni? Természetesen minden munkahelyi vezető más, abban viszont munkavállalóként nekünk is jogunk van dönteni, hogy mit engedünk meg. Persze előfordulhatnak sürgős esetek, amikor a szabadidőnkben is rendelkezésre kell állnunk, az viszont már nem biztos, hogy szerencsés, ha ez rendszeres.

A folyamatos rendelkezésre állás a regenerálódástól, az új impulzusoktól foszt meg bennünket, aminek a munkánk is kárát látja és akár kiégéshez is vezethet. Mert azt sohasem szabad elfelejteni, hogy a munkavállaló ember is. Nem gép, nem droid, aki folyamatosan, minden körülmények között ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani. Igaz, a gép többet vagy mást sem képes adni, csak, amire beprogramozták.

Szerző: K.T.

A A vasárnap délután a kishétfő bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Szinte már közhely, hogy azt mondjuk, hogy az egyensúly megtartására törekszünk. És vannak, akik meg is vannak arról győződve, hogy tökéletesen teljesítik mindezt. De nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy az egyik területen tényleg kibontakozik, sikereket ér el, és a másik, kevésbé boldog vagy kiegyensúlyozott rész is kielégítettségre talál a sikeres oldal miatt?

Egyáltalán érdemes hasonlítani a munkát a magánélettel? Teljesen más oldala az életünknek, így párhuzam sem igazán kereshető köztük. Ebből kifolyólag a magánélet-munka viszonya soha nem is lehet kiegyensúlyozott. Alexis Ohanian, a Reddit társalapítója szerint sem lehetséges megteremteni a tökéletes egyensúlyt. Mindezt azért gondolja így, mert a munkára és a magánéletre fordított idő sem egyezik tökéletesen. Azaz nem tudunk minden egyes nap ugyanannyit foglalkozni magunkkal és a családunkkal, mint azt a munkánkkal tesszük. Esetleg úgy lenne elérhető, hogy az alvással töltött óráink helyett is a magánéletünkre figyelünk. 

Totális egyensúly? Felejtsd el!

Csak gondoljunk a saját életünkre. Amikor komoly feladatot, megbízatást kapunk a munkahelyünkön, még a magánéletünkben is sokszor terelődik arra a gondolatunk. Éppen így van akkor is, amikor izgulunk, mert másnap egy új munkahelyen kezdünk. 

Aztán persze meg is fordulhat ez, ha épp az esküvőnkre készülünk, esetleg gyermekünk születik. Ezek mind akkora történések az életünkben, hogy nem is gondolunk a munkára. Azaz mindig más a prioritás: hol a magánélet, hol a munka.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne egymáshoz közelíteni a két területet az életünkben, de szinte soha nem lesz teljes az egyensúly.

Azért törekedhetünk rá

Mindannyiunkra igaz, hogy egyszerre több szerepkörben próbálunk megfelelni. Némelyikben jobban megy, a másikban lehet botladozunk, de megyünk előre. Ebben a káoszban keressük mégis azt a balanszot, amely békét teremthet lelkünkben és úgy érezzük, hogy jó az életünk: a munkahelyen elismernek, szeretjük azt, amit naponta csinálunk és a családunk is rendben van.

Ha meg is találjuk ezt az idilli állapotot, semmi garancia nincs arra, hogy ezután minden így marad. Nem, ez nem pesszimizmus. Az életünk állandó változásban van, ahogy minden más is. Ahogy Alexis Ohaninan is megfogalmazta: a magánélet, énidő és a munka közt lavírozunk, és ezek között szeretnénk egyensúlyt teremteni, majd fenntartani. Ám ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindegyik területre ugyanannyi időt szánunk. Már csak azért sem, mert mindez egyéni megítélésű és igényű. Akinek a munkája többet jelent, mint pusztán pénzszerzési lehetőség, az egészen máshogy gondol a munkával töltött időre. És ettől még nem hanyagolja el a családját, sem magát, de máshová helyezi a fókuszt, és számára ez a kielégítő, a jó.

Ha nem sikerül…

Állandó versenyfutásban vagyunk az idővel és emiatt magunkkal is. A balansz megteremtésének vágya is okozhat feszültséget bennünk. A minden területen való megfelelés iránti igény sokat kivehet belőlünk, vagyis nem mindig és nem mindenkinek olyan egyszerűen kivitelezhető. Mindez pedig megmutatkozhat a munkavégzésben és kifejeződhet a magánéleti válságokban. 

Mit mondanak a kutatók?

Habár egyre több kutatás születik a munka és a magánélet egyensúlyát illetően, de ezek zöme a munka-család-énidő hármasára összpontosít. Egy tanulmány azonban kitért a munka-család egyensúlyának (Work, Family, Balance=WFB) vizsgálata mellett a munka-egészség egyensúlyának (Work, Health, Balance=WHB) feltárására is. Azt is kutatták, hogyan változik a WFB és a WHB munkával való elégedettségre gyakorolt hatása a munkavállalók jellemzői szerint (nem, életkor, munkaképesség). Összesen 318-an vettek részt az online kérdőív kitöltésében.

Kiderült, hogy a munkavállalók tisztában vannak az egészség fontosságával és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésével, azonban a munka és az élet egyensúlyának megteremtése összefügg azzal, hogy a munkavállaló számára mi a fontos. Ugyanis aszerint változik a munka-magánélet egyensúlya, hogy a munkavállalók milyen egyéni jellemzőkkel bírnak.

Szerző: Rónai Márta

A A tökéletes munka-magánélet egyensúlya elérhetetlen bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.