Általános tanácsok, melyek a testi és lelki egészség megőrzése mellett a motiváció fenntartásában is segítenek.

Jó kapcsolatok kialakítása és ápolása

 A jó kapcsolatok alapvetően fontosak a mentális jóllét vonatkozásában. Ezek segíthetnek az összetartozás érzésének kialakításában, lehetőséget adnak arra, hogy megosszuk pozitív tapasztalatainkat és persze érzelmi támogatást is nyújtanak. A jó kapcsolatok kialakítására minden nap szánjunk időt otthon és a munkahelyen akár online formában is.

Próbáljuk meg kikapcsolni a tévét, telefont, beszélgessünk vagy játsszunk a gyermekkel, barátokkal. Ebédeljünk együtt egy kollégánkkal, látogassunk meg egy olyan barátot vagy családtagot, akinek támogatásra vagy társaságra van szüksége, de akár önkénteskedhetünk is egy alapítványnál.

Fizikai aktivitás

Ez nem csak fizikai egészségünknek tesz jót, de a mentális jóllétünket is javítja azáltal, hogy bizonyítottan növeli az önbecsülésünket, segít célokat kitűzni és azokat elérni, a hangulatunkat pedig pozitív irányba eltolni. Fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk, amit élvezünk, hiszen nem mindenki szeret az edzőteremben eltölteni 1-2 órát, lehet, hogy az úszás, a szabadban való sétálás, kerékpározás a mi világunk.

Tanulás

Pozitívan befolyásolja a mentális jóllétünket, ha valami újat sajátítunk el. Ez ráadásul erősíti az önbizalmat és segít kapcsolatot teremteni másokkal. Persze a tanulás a szabadidős tevékenység része is lehet: megismerkedhetünk pl. egy új hobbival, vagy megjavíthatunk, átalakíthatunk valamit az otthonunkban miközben valami új ismeretet sajátítunk el.

Adakozás, segítségnyújtás

Kutatások szerint az adakozás és a kedvesség cselekedetei javíthatják a mentális jóllétet, pozitív érzéseket keltenek, céltudatosságot és önbecsülést adnak. Lehetnek ezek egészen apró dolgok is, mint például megköszönni valakinek valamit, megkérdezni a barátainkat, családtagjainkat, kollégáinkat arról, hogy vannak és persze meg is hallgatni a válaszukat.

Tudatos jelenlét

A jelenfigyelés, idegen szóval mindfulness, magában foglalja a gondolatainkat, érzéseinket, testünket, a körülöttünk lévő világot, így a munkahelyi környezetet is. Segíthet abban, hogy jobban élvezzük az életet és jobban megértsük önmagunkat. Hatására pozitívan változik meg az, ahogyan az élethez és a kihívásokhoz viszonyulunk.

Fotó: Freepik

A Így erősítsd magad és kollégáidat mentálisan nehéz időkben – motivációs fortélyok profiktól bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

Hogyan dönthetjük el, mi az, ami megbocsátható, és mi az, ami biztos, hogy nem. Mit mérlegeljünk, ha helyesen akarunk élni a megbocsátás eszközével?

Mi az, amit megbocsáthatsz?

A kérdés csak ránézésre nehéz. Hosszú fejtegetések helyett, egyetlen szóban megválaszolható. Mindent meg kell bocsátanunk. Mindent és mindenkinek. Tudom, hogy ez a mondat kiveri a biztosítékot, mert haragtartó nemzet vagyunk. Boldogság tréningjeinken gyakran leteszteljük, ki mennyire haragtartó és a teszteredmények többnyire elkeserítők. A résztvevők nagy része mindig talál olyan sérelmet az életében, amit megbocsáthatatlannak tart. Öntudatosan jelentik ki, hogy ami velük történt, arra nincs bocsánat és hallani sem akarnak az ellenkezőjéről. Ennek oka pedig az, hogy nem tudjuk, mit is jelent a megbocsátás és azt sem tudjuk, milyen hatással van a saját életünkre.

Mit jelent a megbocsátás?

A megbocsátás az, ha egy sérelem átélése után meghozzuk azt a döntést, hogy el fogunk engedni minden olyan negatív érzést és vágyat, ami árt a lelki egészségünknek. Úgy döntünk, békét alakítunk ki önmagunkban a történtekkel kapcsolatban. Ebben az olvasatban a megbocsátás tehát nem a másik félről szól. Nem a hozzá való viszonyulásunkról. Hogy róla mit és hogyan kell a jövőben gondolnunk. Ha megbocsátunk valakinek, akkor nem feltétlenül az ő élete lesz jobb, boldogabb, hanem a miénk.

Honnét tudhatom, hogy megbocsátottam valakinek?

Amikor még nem értünk el a megbocsátáshoz, akkor a haragot éltetjük magunkban. Ehhez két szándék kapcsolódik. Az egyik a bosszúállási szándék, a másik az elkerülési szándék. A bosszúállási szándék azt jelenti, hogy azon töröm a fejem, hogyan állhatnék bosszút azon, aki sérelmet okozott nekem. Mit tehetnék, hogy megtoroljam a másik bűnét. Ha én nem tudom megbosszulni, akkor arra vágyom, hogy valaki más büntesse meg őt: az élet, a sors, a végzet. Azt remélem, jobban fogom érezni magam attól, ha a másik szenved.

A másik szándék az elkerülési szándék. Ez azt jelenti, látni sem akarom a másikat. Ha hív, nem veszem fel a telefont; ha látom, nem köszönök neki; nem megyek el olyan társaságba, ahol ő is jelen van. Akkor lehetünk biztosak abban, hogy megbocsátottunk valakinek, ha már egyik szándék sem hajt bennünket.

A megbocsátás nem egyenlő azzal, hogy szó nélkül hagyjuk a fájdalmakat, hogy nem adunk visszajelzést arról, ami bántott. Sőt ezeket jeleznünk is kell másoknak, mert talán meg tudjuk akadályozni azt, hogy legközelebb is előforduljon ilyesmi.

Mit nyerhetünk, ha megbocsátunk?

A munkahelyen főleg azt nyerhetjük, hogy helyreáll a kapcsolatunk „az elkövetővel”. Ez a körülöttünk dolgozó munkatársaknak is fontos, hiszen amíg két ember között feszültség van, addig a munkahelyi légkör is megsínyli ezt.

A legfontosabb azonban saját lelki egészségünk. A kutatások szerint a megbocsátó emberek boldogabbak, egészségesebbek, nyugodtabbak, nem rágódnak. Éppen ezért gyakori, hogy megbocsátás terápiát tartanak a szakemberek azoknak, akik képtelenek elengedni a sérelmeiket.

Aki pedig úgy véli, továbbra sem bocsát meg, és a fentiek túl bárgyúak ahhoz, hogy a való életben alkalmazhatók legyenek, annak álljon itt Seneca üzenete: Nyugodj meg! Az ellenséged meg fog halni, és neked még a kisujjadat sem kell megmozdítanod ehhez.

Aki pedig emelkedettebb üzenetre vágyik így karácsony táján, annak álljon itt egy idézet a bibliából: “Uram, ha vét ellenem embertársam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer? Mondom neked – felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.”

Szerző: Sipos Tünde, tréner, Forlong Bt.

A Mi az, amit megbocsáthatsz a kollégádnak és mi az, amit már nem? bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.

A főnökünk személyisége, habitusa, munkamorálja jelentősen rányomhatja bélyegét a mindennapokra. Erving Goffman, a 20. század egyik legjelentősebb szociológusa fogalmazta meg a homlokzatelméletet, amely szerint minden ember rendelkezik homlokzattal, egy képpel, amit magáról mások felé szeretne közvetíteni. A homlokzatelmélet egyik fontos felismerése volt, hogy az emberek kölcsönösen érdekeltek abban, hogy a másik homlokzatát fenntartsák, vagy legalább elkerüljék azokat a helyzeteket, amikor azt lerombolnák. Ez a „kéz kezet mos” elve: ha az én homlokzatom az, hogy vicces, kedves ember vagyok, a tied pedig az, hogy okos, furfangos, akkor tudunk egymásnak segíteni azzal, hogy megerősítjük a másik homlokzatát. Én visszajelzem neked, hogy elismerem az intelligenciádat, te pedig nekem, hogy elismered a kedvességemet, és rendben is vagyunk. Ha nem tartalak intelligensnek, ezt a legritkább esetben jelzem – ezt hívják homlokzatrombolásnak -, inkább próbálom elkerülni azokat a helyzeteket, amikor ezzel kapcsolatban visszajelzést kellene adnom neked.

A legtöbb ember homlokzatának része, hogy ő számít: fontos a munkája, fontos a csapatban való jelenléte, fontos az erőfeszítés, amit napról napra tesz, fontos a létezése. Amikor a vezető belekezd a „Mindenki pótolható” mondatba, ezt a homlokzatot rombolja le, holott ez a felépítmény alapja, ha felborítják, borul vele minden.

A mondat, ami képes mindent borítani

Ennek a mondatnak az igazságtartalmát két szinten – objektív és szubjektív – lehet vizsgálni, és mint annyi más jelenség esetében, itt is a szubjektív szintnek van nagyobb jelentősége.

Objektív szinten vizsgálva a „Mindenki pótolható” mondat természetesen igaz. Egy cég elveszítheti a legértékesebb vezetőit és munkatársait, és mégis nagy valószínűséggel talpon tud maradni (igaz, a működés színvonala már egy másik kérdés). A „shownak mennie kell tovább”, énekelte Freddie Mercury, és megannyi híres példát lehetne hozni arra, hogy egy szervezet megy tovább immáron a karizmatikus vezetője, nagy tudású szakértője, vagy mindenki által kedvelt csapatjátékosa nélkül is.

Szubjektíven nézve azonban nem véletlen, hogy a „Mindenki pótolható…” kezdetű mondat rendszeresen elől szerepel a legmérgezőbb vezetői mondatok listáján. Éppen az igazságtartalma miatt mozgatja meg legmélyebb félelmünket, az értéktelenségtől, vagy tágabban a haláltól, elmúlástól való szorongásunkat.

Ki képes használni ezt és miért?

Jó kérdés persze, hogy a vezető, akit Kets de Vries közönyös, nem kötődő vezetőnek nevez, miért használja egyáltalán ezt a mondatot? Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a vezető valóban nem kötődik más emberekhez, ténylegesen nem érinti meg mások sorsa. Erről a vezetői típusról egy későbbi cikkben fogok majd írni. Gyakoribb azonban az, hogy a „Mindenki pótolható” mondat éppen azért hangzik el, hogy cáfolatot nyerhessen. Megfigyelhető, hogy a vezetőnek ez a közlése gyakran valami önkritikus mondattal folytatódik, amiben megjelenik az, hogy a „mindenki” része a vezető maga is. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy ha a „mindenki pótolható, a vezető is” mondatot nem a vezető mondja, hanem például egy munkatárs, akkor heves, negatív reakciót vált ki a vezetőből. Sokszor ugyanis ez a mondat a vezető önmagába vetett kételyéről szól. Azért nem tud másokkal nagyvonalú lenni, és elismerni, hogy bár objektív értelemben pótolhatók, szubjektív értelemben fontos, hogy jelen vannak, mert a saját maga fontosságában kételkedik.

Mi a következménye ennek a vezetői stílusnak?

Ha nem egy valódi érzelmileg hűvös emberről van szó, akkor a megfogalmazott üzenetnek három rétege van: a felszíni üzenet az, hogy „mindenki pótolható”. Ennek az üzenetnek a vélt tartalma az, hogy „valójában nincs szükségem rátok, könnyűszerrel kicserélhetők vagytok”. Az üzenet egy lehetséges mélyebb tartalma az, hogy „bizonytalan vagyok abban, hogy én fontos vagyok-e”. A realitás az, hogy a legtöbb munkatárs számára az üzenet második rétege érkezik meg: „a vezető nem értékel engem”. Emiatt egy rideg, empátia mentes szervezet alakul ki, hiszen a homlokzatrombolás eszkalációs logikát mutat: „ha nem értékelsz, én se értékellek téged!”, ami aztán további bizonytalanságot szül a vezetőben, és így tovább. A problémamegoldás is függetlenedik majd a munkatársaktól, egyedül hagyják a vezetőt: „ha nem vagyok fontos, akkor bizonyosan az ötleteim, gondolataim, hozzájárulásaim se azok.”

Mi a megoldás?

Ha egyszer előáll, ezt a típusú vezetői dinamikát nagyon nehéz feloldani, hiszen a fentiekben láthattuk, hogy a váltott üzenetek egyre inkább eltávolítják egymástól a csapat tagjait. Az egyik legfontosabb éppen ezért az, hogy a szervezet megakadályozza, hogy egy vezető ilyen üzenetekkel operáljon. Oda kell figyelni a vezetők kiválasztására és fejlesztésére, valamint a tágabb szervezeti üzenetekre. Könnyű belátni, hogy a nem kötődő szervezeti kultúrák tömegével termelik ki a nem kötődő vezetőket: ha a szervezet valamilyen okból fogva az értéktelenség üzenetét küldi a vezetőinek, ők egyszerűen továbbadják ezt az üzenetet. Ha nem a szervezet kultúrája a hibás, akkor a vezető bizonytalanságát a vezető fejlesztésével lehet megoldani. Éppen az ilyen típusú problémák miatt fontos, hogy a vezetők ne csak a vezetés technikáival kapcsolatban kapjanak tréninget (pl. visszajelzés adása, delegálása, konfliktuskezelés stb.), hanem a teljes személyiségük szintjén is kapjanak támogatást (pl. pszichológus, coach, mentor stb.).

A „Mindenki pótolható” nem véletlenül az egyik legrombolóbb mondat, ami elhagyhatja egy vezető száját. Az antitézise az a mondat, amit Mark Vonnegut, Kurt Vonnegut fia írt az apjának: „Azért vagyunk itt, hogy segítsük át egymást ezen az egészen, akármi légyen is.” Egy magával tisztában lévő, a saját értékében hívő valódi vezető egyetlen értelmes üzenete az lehet, hogy „Bár mindenki pótolható, mégis fontos a hozzájárulásod, jelenléted a csapatban.”

Szerző: Dr. Szabó Zsolt Péter, munka- és szervezetpszichológus, WORRI

#munkaegeszseg #pszichologia #vezeto #kommunikacio #lelkiegeszseg

A Ez a legmérgezőbb mondat, ami a főnöködtől elhangozhat bejegyzés először Karrier Trend-én jelent meg.