Stressed doctor and nurse sitting on floor examining X-ray report

Szép új világ vagy Sz… az élet? A reziliencia kártékony oldaláról

blank
blank

Még a koronavírus járvány második hulláma alatt látott napvilágot a hír, amely szerint nehezen magyarázható lelki segítségnyújtást kaptak a járványtól elgyötört egészségügyi dolgozók a Magyar Orvoskamara Fejér megyei szervezetétől. A hír szerint „Sz… az élet!” című videósorozatban mondta el egy life coach, hogy miként kell lelkierőt gyűjteni ahhoz, hogy megküzdjünk az élet kihívásaival. Az előadás a rugalmas ellenállóképességnek nevezett reziliencia fogalma köré szerveződött.

Volt, aki megmosolyogta az alapkoncepciót, volt, aki megbotránkozott rajta, a lényeg az volt, hogy valahogy nem tűnt helyénvalónak, hogy a mások életért küzdő, utolsó erőtartalékjaikat elhasználó egészségügyi dolgozókat arra kérje valaki, hogy egyszerűen növeljék az ellenálló képességüket. Az ilyen megközelítés nem csak felháborító, hanem egyenesen káros is, mégpedig egy olyan aspektus miatt, ami kevésbé van fókuszban a napjainkban divatos reziliencia fogalmával kapcsolatban.  

A legtöbb esetben kézenfekvő megoldásnak tűnik felvértezni a kollégákat a minden munkahelyen óhatatlanul előforduló stresszel szemben. Nincs tökéletesen nyugodt munkahely, ráadásul ez nem is igazán kívánatos cél. Mint az Aldous Huxley féle Szép új világ-ban egy ilyen környezet egyúttal el is sorvasztja az ember lelkét. A munkahely, egészség, betegség hármas kapcsolata éppen ezért is szép, mert egy kényes egyensúlyon alapul: a kiváló szervezetek és vezetők többek között éppen azért kiválóak, mert képesek illeszteni a kihívások szintjét a munkatársak mindig változó képességeihez. Hosszú távon a túlságosan könnyű feladatok a fejlődés akadályává válnak, míg a túlzottan nehéz feladatok krónikus stresszhez és végül kiégéshez vezethetnek. Csíkszentmihályi Mihály mutat rá arra, hogy a flow, mint optimális csúcsélmény éppen akkor jön létre, amikor a nehéz feladatok még éppen annyira nehezek, hogy a munkatárs meg tudjon küzdeni velük (az aktuális képességeket egy picivel meghaladó kihívások).  

Vannak olyan munkahelyi stressz tényezők, amelyektől nem tud egy szervezet semmilyen módon megszabadulni

Egy ügyfélszolgálat esetében mindig lesz elégedetlen, agresszív ügyfél, az ellenőröknek sem örülnek sok helyen, a munkacsúcsok sok szakma szükségszerű velejárói. Ezt felismerve jelentek meg azok a szolgáltatások (pl. tréningek, vállalati pszichológus, pszichoszociális kockázatértékelés, és -kezelés stb.), amelyek a szervezetet és a munkatársakat segítik abban, hogy könnyebben küzdjenek meg a kikerülhetetlen, sőt sokszor előnyös stresszt okozó tényezőkkel. Egy jó stresszkezelő tréningen a munkatársak kapnak azonnal használható és kicsit komplexebb megoldásokat is a stressz kezelésére.

A rezilienciát növelő tréningek az ilyen típusú szolgáltatásoknak talán a leginkább felkapott formái napjainkban. A kutatások felismerték ugyanis, hogy vannak olyan emberek, akik igazán nehéz körülményekkel is hatékonyan küzdenek meg, és ezek között az emberek között vannak bizonyos hasonlóságok. Ezeknek a hasonlóságoknak a gyűjtőfogalma lett a reziliencia kifejezése, a reziliencia tréning pedig a levont tanulságok átadásának a színtere. Nehéz kivetnivalót találni ebben a logikában: akár a stresszkezelő tréningen, akár a rezilienciát növelő tréningen olyan eszközöket, módszereket adunk a résztvevők kezébe, amelyekkel könnyebben kezelik az őket érő munkahelyi és nem munkahelyi stresszt, és könnyebben tudják magukból kihozni a csúcsteljesítményt.

Kitartás a nehéz környezetben is

A rezilienciával kapcsolatos kutatások azonban azt mutatják, hogy a rezilienciának van egy kevésbé etikus, sötét oldala. Sokszor előfordul, hogy egy rosszul működő szervezetben reziliens, magas stressztűrő képességgel rendelkező embereket keresnek a kiválasztás során, és/vagy a munkatársak rugalmas ellenálló képességét igyekeznek fejleszteni, ahelyett, hogy felszámolnák, minimalizálnák a problémás működést okozó tényezőket.

A legegyszerűbb példa: a szervezet ésszerűtlen mennyiségi és minőségi kihívásokat támaszt a munkavállalói felé, egyszerűen túl sokat vár el a munkatársaktól. Ilyen eseteben a magas stressztűrő képesség és reziliencia a munkatársak ellen fordul, hiszen az ilyen tulajdonságokkal rendelkező munkatársak hosszabb ideig tartanak ki a nem megfelelő körülmények ellenére is. A probléma az, hogy ez a kitartás hosszú távon a munkatárs ellen fordul: a szervezet testi és lelki energiáinak túlhasználása valamilyen formában (fizikai megbetegedés, pszichoszomatikus megbetegedés, kiégés) végül biztosan megköveteli az árát.

Irreális célok üldözése

Egy másik probléma, hogy a reziliencia fogalmának az előtérbe kerülése azt sugallja, hogy a célok elérése leginkább attól függ, hogy egy adott személy mennyire tud megküzdeni a kihívásokkal, mennyire tud a nehéz körülményekhez alkalmazkodni, mennyire tud kitartani a céljai mellett. A siker és a kudarc ekkor teljesen egyéni felelősségé változik, miközben vannak olyan, az egyén számára nem befolyásolható körülmények, amelyek a siker elérését jelentősen nehezítik. A szakirodalomban ezt a jelenséget „hamis remény szindrómának” nevezték el, amikor egy személy annak ellenére tart ki a céljai mellett, hogy azoknak az elérése nem reális a számára. Ekkor a reziliencia részeit képző elemek -magabiztosság, mentális keménység, magas énhatékonyságba vetett hit- több kárt okoznak, mint amennyi előnnyel járnak.

Shackleton, a kedvelt példa és a történet egyéb értelmezései

Magyarországon is ismert sokak számára Ernest Shackleton csodálatos története, ami gyakran elhangzik vezetői tréningeken. Shackleton 1914. augusztus 4-én indította útjára a birodalmi transzantarktiszi expedíciót, amelynek célja az volt, hogy a Déli-sark érintésével átkeljen a teljes kontinensen. Az expedíció nem járt sikerrel: Shackleton hajóját, az Endurancet a jég összeroppantotta, és ezt követően a legénység két éven át a túlélésért küzdött. Shackletont egyedülálló hite és kimagasló optimizmusa miatt felkapta a modern vezetéstudomány: példája lett a kitartásnak, a bátorságnak, az inspirációnak és a követők (beosztottak) iránt érzett felelősségvállalásnak.

Mahdiani és Ungar mutatnak rá nemrég megjelent tanulmányokban, hogy a Shackleton történetnek van azonban egy másik értelmezése is. A Shackletonnál alacsonyabb rezilienicával rendelkező vezető egyszerűen jóval korábban visszafordult volna, ezzel megóvva mind a hajót, mind a legénységet. Van egyfajta észlelési eltolódás ebben: a magas rezilienciával rendelkező személyek nagyszerű tettei egyértelműen pozitív keretben jelennek meg, viszont az alacsonyabb rezilienciával járó óvatosabb, de az adott helyzetben jobban illeszkedő döntések nem.

Ha leegyszerűsítve nézzük, akkor a négy lehetséges kimenetből (magas reziliencia – nagy teljesítmény; magas reziliencia – nagy bukás; alacsony reziliencia – kis teljesítmény; alacsony reziliencia – elkerült nagy bukás) elsősorban kettőn van a fókusz, ignorálva a másik kettőt: leginkább azt vesszük észre, amikor a reziliencia kiemelkedő teljesítményhez vezet, és a hiánya a siker elmaradásához, de kevésbé vesszük észre a két ezzel ellentétes esetet.

Táncolni a határokon

Félreértés ne essék, a legtöbb helyzetben a stressztűrő képesség és a reziliencia növelése pozitív következményekkel jár! Ebben a cikkben néhány olyan esetet mutattam be, amikor ez nem igaz. Ilyen például a kedvezőtlen körülmények ellenére való kitartás, az irreális célok üldözése irreális költségek mellett is, vagy éppen a lehetetlen körülmények között az egyéni felelősség implikálása. A bevezetőben említett workshop ellenére nem az élet sz.., hanem pusztán a megfogalmazott üzenet volt az.

Szakértő: Dr. Szabó Zsolt Péter, munka- és szervezetpszichológus, WORRI

#munkahelyiegeszseg #reziliencia #vezetes #lelkiegeszseg