Az én anyukámat szinte soha nem láttam pihenni, mindig dolgozott. Ha nem a munkahelyén, akkor a háztartásban vagy a kertben, de még ha le is ült, akkor is állandóan volt valami a kezében: hol egy leszakadt gombot varrt fel, máskor egy hímzés vagy egy kötött sapka formálódott az ujjai között. Gyerekként nem értettem, hogy ha vasárnap délután sétálni hívtuk, miért utasította vissza a kérésünket. Most már tudom, addigra elfáradt az egész heti hajtás, a délelőtti főzés, majd a konyha elrámolása után, és egy kicsit szeretett volna pihenni. Így anyák napja tájékán talán sokan elgondolkodnak, hogy milyen mintát, példát kaptak az édesanyjuktól, akár a munkához való hozzáállást tekintve, és ők, maguk mit visznek tovább a saját életükbe.
Mind apai, mind anyai ágról falusi gazdálkodók voltak a nagyszüleim, az anyai vonalon svábos beütéssel. Tétlenkedésnek egyik családban sem volt helye, minden munkának megvolt a maga ideje, és soha nem merült fel kérdésként, hogy miért kell ezt vagy azt csinálni, miért nekem kell húznom a kiskocsit vagy emelgetni a nehéz szénabálákat, esetleg kapálni a tűző napon. Egyszerűen csak tették a dolgukat, mert meg kellett élni, mert mondjuk nem volt más, aki elvégezze a munkát, hiszen mindkét nagyapám korán meghalt, nagyanyáim meg ott maradtak egyedül a gyerekekkel. Mivel apámnak és anyámnak is több testvére volt, hamar megtanulták, hogy be kell segíteniük a munkába, akár a földeken, akár a ház körüli munkákba, hogy a megszerzett javakat takarékosan be kell osztani, hogy az adott szónak értéke van, az ígéretet megtartani, hogy a pontosság erény, és hogy a lusta embert megszólják. Ilyen mintákkal alapítottak családot a szüleim.
Akik már egy új világban, a falu helyett városban építették fel a saját életüket, tanultak, dolgoztak, ahogy akkoriban a legtöbb fiatal. Az otthonról hozott világlátás azonban sok mindenben átöröklődött a lakótelepi lakásba. Ez valahol természetes is, hiszen a gyerekek számára az otthon, a szülők viselkedése jelenti az univerzumot, az ő cselekedeteik, érzéseik, tapasztalataik, szemléletük révén teremtjük meg a saját világunkat, amiről sokáig azt gondoljuk, hogy mindenki ugyanúgy lát, érez, tapasztal benne, mint mi. A gyerekek nem a szavak, hanem a tettek, a viselkedés alapján szocializálódnak, követik a mintát, amit a szüleiknél látnak. Ha például azt, hogy sokat dolgoznak, amit esetleg még élveznek is, és ezáltal gyarapodnak, számukra is természetes lesz, hogy megkeresik a legjobb munkát, amit végezhetnek. Ha egy családban a mindennapok része az, hogy a szülők nem járnak el dolgozni, esetleg nem is keresnek munkát maguknak, ellenben ismerősökkel lógnak itt-ott, akkor nagy valószínűséggel a gyereknek ez lesz a követésre érdemes minta (ha csak nincs, aki felvázol előtte egy másik perspektívát). Természetesen ezek nem kőbe vésett sorsok, de jelentősen befolyásolják a következő generáció élethez való hozzáállását.
Ahogy a gyerekkorból kamaszok, majd fiatal felnőttek leszünk, ahogy megismerünk más mintákat, sorsokat, megoldásokat, ahogy történetek, mondatok, tanárok, bölcs emberek hatnak ránk, ahogy levonunk következtetéseket, végiggondolunk folyamatokat, esetleg (akár fizikai messzeségből) távolról rátekintünk a szüleink és a saját életünkre, és ahogy mindinkább megismerjük saját magunkat, az igényeinket, egyre inkább kitisztul a kép, mi, magunk mit szeretnénk. Egyetértünk-e az őseinktől kapott iránnyal, merünk-e változtatni, felvállalni azt, hogy ma már másképp működnek a nagyvárosban a digitalizáció korszakában a dolgok, mint az éppen csak villanyosított kisfaluban, le tudunk-e, egyáltalán le akarunk-e kapcsolódni arról, amiben hittek, amit értéknek tartottak eleink? Egyértelműen pozitívnak tartjuk-e, hogy megállás nélkül kell dolgozni a boldogulásért, hogy nem engedhetjük meg magunknak a pihenést, és megértjük-e, hogy ők abban az időben és közegben úgy éltek, de mindez ma már nem feltétlenül érvényes? Lehetünk mások, gondolkodhatunk eltérő módon, attól még nem vagyunk sem rosszabbak, sem jobbak. Jogunk van úgy élni, dolgozni, pihenni, ahogy nekünk ebben a pillanatban a legeslegjobb. Ami lehet, hogy holnap már teljesen másképp lesz, hiszen akkor már egy másik korban, egy másik világban létezünk.
Szerző: K.T.
#munka #coaching #karrier