blank

A munkahely nem a második otthonunk. Vagy mégis?

blank
blank

A minap egy gépipari középvállalat új termelőegységének vezetője meginvitált a női öltözőbe. Azon túl, hogy maga az épület vadonatúj volt, így frissen festett falak és modern bútorok fogadtak bennünket, a helyiség kialakításánál figyelembe vették az átöltözéshez, a tisztálkodáshoz szükséges helyigényt, a létszámhoz igazított wc- és zuhanyzószámot, az egyes helyszínek jó megközelíthetőségét. Világos, nap által bevilágított terek, automata villanykapcsoló, zárható, névre szóló szekrények, jó ízléssel kiválasztott belső burkolatok és patikatisztaság.

Semmi nagyzolás, semmi túlzás, mindenből csak éppen annyi, hogy az ott dolgozó nők szívesen használják az öltözőt. Hogy legyen egy olyan szekrényük, ahol biztonságban tarthatják a holmijukat (amit természetesen a gyártócsarnokba nem vihetnek be), ahová munkakezdés előtt kedvvel érkeznek meg, ahol a műszak befejeztével kényelmesen tisztálkodhatnak, átöltözhetnek, amiből azt is érezhetik, hogy fontosak a vállalatnak. Persze, mondhatnánk, mi ebben a nagy szám, hiszen ez lenne a természetes, hogy a munkáltató kulturált körülményeket biztosít az alkalmazottainak. Hogy ez pénzbe kerül? Igen. Mint ahogy az is súlyos forintokban mérhető, ha a munkavállaló értékes perceket veszít a termelésből, mert nincs lehetősége időben átöltözni vagy a holmija elhelyezésével bajlódik, esetleg a figyelme még mindig az öltözőbeli bosszankodáson van, holott már a munkájára kellene összpontosítania.

Jártam olyan irodában, ahol öten dolgoztak egy korábban kétszemélyesre tervezett térben, a folyamatos telefonálás, a megbeszélések, az állandó zaj ha nem is lehetetlenítette el, mindenesetre igencsak megnehezítette a minőségi munka végzését. Nem beszélve arról, hogy akinek a sarokban jutott hely, „megnyerte” a félhomályt is, vele együtt pedig a szinte folyamatos lámpafényt. Egy alkalommal a vállalat vezérigazgatója a maga bőrén tapasztalta meg ezeket a körülményeket és rendelte el a szoba átrendezését, illetve a kollégák más irodában való elhelyezését. Vagy amikor valakinek egy leromlott állagú épületben kell dolgoznia nap mint nap, ahol omlik a vakolat, vizesek a falak, a nyári melegben meg lehet főni, a téli hidegben pedig megfagyni, és az ebédet is csak a műhelyasztalon lehet elfogyasztani, csakis hidegen, mert se teakonyha, se melegítési lehetőség nem áll rendelkezésre. Persze, az ember előbb-utóbb hozzászokik ezekhez a körülményekhez, viszont azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen minőségű munkát várhatunk el azoktól a munkatársaktól, akik nem érzik, hogy ilyen módon is megbecsülnék őket.

Egy amerikai nagyvállalat munkatársait megkérdezték, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy jobban érezzék magukat a munkahelyükön. A válaszok többségében nem egy új kávégépet vagy modernebb irodát kértek az alkalmazottak, hanem időt. Jobban mondva leginkább egy olyan szolgáltatóház szolgáltatásainak örültek volna, amelyeket igen rövid idő alatt (értsd: ebédszünetben vagy munka előtt, illetve után) vehettek igénybe. Mert így nem aggasztaná őket, hogy a város másik végébe kell elrohanni a tisztítóba vagy a napi bevásárlást megejteni, elég lenne csak átsétálni a szomszédos üzletházba, amivel értékes negyed-, fél-, háromnegyed órákat nyerhetnének, nem beszélve a korábban elkallódó figyelemről, amit immár a munkájukra tudnának fordítani. A cégóriás megtehette, hogy megépíti ezt a szolgáltatóházat, de itt viszonylag nagy létszámot kellett kiszolgálniuk.

Ugyan hazai viszonylatba nem feltétlenül ültethető át ez a megoldás, egy valami azért fontos momentum volt ebben a történetben. Mégpedig az, hogy megkérdezték a munkavállalókat, nekik mire lenne szükségük. Nem felülről döntötték el a fejlesztést, hanem a valós elvárásokhoz alkalmazkodtak. Mind több vállalat ismeri fel: ha a munkahelyen jól érzik magukat az ott dolgozók, az a munkájuk színvonalán, a teljesítményükön is meglátszik. A legtöbb munkavállaló nem vár el nagy dolgokat vagy luxust, csak azt, hogy szimplán „emberi” körülmények között dolgozhasson. Mert napunk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük el, és bár nyilvánvalóan a munkahely nem a második otthonunk, mégis szeretnénk magunkat komfortosan érezni. A pandémia és a huzamosabb ideig tartó home office után biztosan átértékelődik ez is.

Együttműködve: SG Bútor

Fotó: Envato

Szerző: K.T.

#munkahely #munkakorulmenyek #teljesitmeny