A 4Baranya Egyesület által korábban többször is nagy sikerrel megrendezett Business Night 4 Baranya nevet viselő üzleti légyottja idén sem marad el. A korábbi évekhez képest azonban jelentős változást jelent, hogy egyetlen este helyett több napon át vehetnek részt különböző eseményeken az érdeklődők május 22-től.
Az egyesület egyik legfontosabb célkitűzése Baranya gazdaságának népszerűsítése, hiszen ahogyan az ország sem csak Budapestből, Baranya sem csak a megyeszékhelyből áll. Ezt erősítve egy olyan különleges programsorozatra invitálják a szervezők a régióban élőket és tevékenykedőket, ahol szabadon ismerkedhetnek egymással és a térség gazdasági szereplőivel.
A programsorozat első eseménye egy IT Meetup, mely május 22-én 17.00-kor kerül megrendezésre a pécsi Reggeliben. A rendezvény résztvevői annak kérdéskörét járhatják körbe, hogy vajon mitől működnek az IT szakmai közösségek a világban, mi hajtja a cégeket, valamint startupokat a közös ökoszisztéma kialakításában és fenntartásában. A vendégelőadók között Kovács Péter, a Global Startup Awards társalapítója, valamint Brachmann Ferenc, az I2K Klazter Klasztermenedzsere is szerepel. A meetup az IT cégek együttműködéseit veszi górcső alá, hogy végre kiderüljön, mit kell tenni Pécsett azért, hogy színvonalas, pezsgő IT kultúra jöhessen létre.
Május 24-re a szervezők két eseménnyel is készülnek: a már többször is nagy sikerrel megrendezett Business Night 4 Baranyával este 17:00-tól, ahol egy ital mellett, kötetlen hangulatban ismerkedhetnek meg egymással a baranyai vállalkozások és az azok iránt érdeklődők, melyet a „Landolj Baranyában!” üzleti konferencia előz meg a Magnus Aircraft Zrt. hangárjában 10:00-tól. Az eseményen több iparág és terület is bemutatkozik – a helyi cégek közül számtalan sikeres kezdeményezés képviselteti magát az eseményen.
Az Egy hét Baranyáért programsorozat eseményeire a www.4baranya.hu oldalon tudnak regisztrálni az érdeklődők.