blank

Átalakított szakképzés: negyedére csökkent az alapszakmák száma

blank
blank

Teljesen átalakult a szakképzési rendszer szeptembertől. Az új szabályok alapvetően írták át a képzési struktúrát. Kevesebb lett az OKJ-s szakma, az alapszakmákat újra definiálták.

A változó középiskolai oktatási rendszer hatására 2020. szeptemberétől átalakult az Országos Képzési Jegyzék, a megszerezhető szakmák száma jelentősen lecsökken, a korábbi 770 képzésből 174 alapszakma maradt a listán. Az új szabályok értelmében a legtöbb képzést csak iskolai rendszerű képzési formában, nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni. A felnőttképzők 2020. december 31-ig indíthatnak a régi – 2019-es – OKJ szerinti képzéseket.

Több szakmát összevontak, elhagytak, és megjelentek újak is. Az alapszakmákat csak az ötéves technikumban, illetve a hároméves szakképző iskolában, valamint a felnőttek számára iskolai rendszerű felnőttoktatásban lehet majd megszerezni.

Az listán maradt képzések olyan alap-szakképesítéseket adnak, amelyek egyértelműek és széles spektrumot képeznek: az első egy, illetve két évben alapismereteket tanulnak a diákok, ahhoz az ágazathoz vagy szakmacsoporthoz kapcsolódóan, amelyet elvégeznek, ezután választhatnak a különböző szakterületek között, vagyis szakosodhatnak.

A friss képzési lista az alapképzéseken kívül 73 rész-szakképesítést is tartalmaz, melyeket kizárólag iskolarendszeren kívül, tanfolyami formában lehet megszerezni 100-720 óra képzési idő alatt.

Az új szakképzési rendszerben két szakma megszerzése továbbra is ingyenes marad. Ugyanakkor ezen felül egy rövidebb ciklusú szakmai képzés keretében iskolai rendszerben szerzett szakképesítés megszerzését is támogatja az állam.

Az OKJ-rendszer átalakulásai csak azokat érintik, akik 2020 szeptemberében választottak szakmát: mindenki abban a rendszerben zárja a tanulmányait, amiben elkezdte.

Bővebben: ikk.hu

#okj #kepzesek #palyavalasztas #szakma #szakkepzes #felnottképezes