blank

Vállalkozók figyelem! 3,2 milliárdos keret nemzetközi innovációs együttműködésekre

blank
blank

A megfelelő termékek és szolgáltatások kínálatához, a munkahelyek megtartásához alapvetően fontos az innováció a vállalkozások számára. Az elmúlt hónapokban nemcsak az egészségipar és a gyógyászati kutatások terén volt szükség rá, alig akad terület, ahol ne éreznék az újítás fontosságát. Most célzott pályázattal segítik a magyar piaci szereplők részvételét a nemzetközi innovációs együttműködésekben. Hívószavak: kvantumtechnológia, biotechnológia, mesterséges intelligencia, önvezető járművek.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idén többszörösére emelt keretösszeggel támogatja a magyar piaci szereplők – köztük kiemelten a kis- és középvállalkozások – részvételét a nemzetközi innovációs együttműködéseket ösztönző EUREKA programban.

Az új kiírás fokozatosan megnyíló alprogramjaiban összesen 3,2 milliárd forint hazai forrásra pályázhatnak az innovatív termék, eljárás, szolgáltatás fejlesztését nemzetközi partnerekkel együtt kezdeményező magyar vállalkozások és kutatóhelyek. A felhívásban két dedikált alprogram elkülönített keretösszeggel finanszírozza az osztrák-magyar és a német-magyar összefogásban megvalósuló EUREKA-projektek hazai résztvevőit.

A közlemény szerint elsőként az osztrák-magyar EUREKA-projekteket támogató 900 millió forint keretösszegű alprogram nyílt meg, amely révén az önvezető járművek fejlesztésének és tesztelésének területén van lehetőség együttműködések elindítására a két ország vállalkozásai, kutatóhelyei között.

A pályázatok 2021. február 10-ig adhatók be.

blank

További 1,8 milliárd forint lesz a várhatóan október végén megnyíló német-magyar kutatás-fejlesztési projekteket segítő alprogram támogatási kerete, amely olyan prioritási területeken ösztönzi majd az együttműködést, mint az ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, az autonóm gépek és rendszerek, valamint a biotechnológia. Ebben a két alprogramban a magyar cégek 50-200 millió forint közötti hazai finanszírozást nyerhetnek támogatott nemzetközi projektjük megvalósításához.

Az egyéb relációkban rendelkezésre álló keretösszeg további 500 millió forintot tesz ki, a projektenként igényelhető támogatás összege 20-70 millió forint. A kategória alprogramjaiban azok a magyar szereplők – vállalkozások mellett egyetemek és kutatóintézmények – juthatnak majd támogatáshoz, amelyek partnerként vagy konzorciumvezetőként szerepelnek egy nemzetközileg már jóváhagyott EUREKA-projektben vagy beadott projektjavaslatban. Egy-egy EUREKA-projekt elindításához legalább két EUREKA-tagállamból kell partnerintézményeknek együttműködniük, így akár kétoldalú projektek is támogathatók – ismertették.

A pályázati felhívás a https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/eureka-programban-valo-magyar-reszvetel-tamogatasa-2020-123-eureka oldalon érhető el.

Forrás: MTI

#palyazat #innovacio #vallalkozasok #munkahely #nemzetkozikapcsolatok #biotechnologia #kvantumtechnologia