blank

A koronavírus-járvány a külföldön dolgozó magyarok életét sem könnyítette meg

blank
blank

Kinek ne változtatta volna meg valamilyen módon az életét a járványidőszak? Most kifejezetten annak jártunk utána, milyen kihívásokkal és új helyzetekkel kellett és kell megküzdeniük a külföldi munkavállalóknak a koronavírus miatt. Rill Fanni, a pécsi székhelyű, munkaerőkölcsönzéssel- és közvetítéssel foglalkozó Jobcapital Kft. vezető toborzási tanácsadója beszélt lapunknak eddigi tapasztalatairól.

A pécsi cég több külföldi – elsősorban osztrák és német partnervállalatnak – kölcsönöz és közvetít évek óta megbízható, jól képzett és éppen ezért igen keresett és kedvelt magyarokat, leginkább szakmunkás és kisebb arányban fehérgalléros pozíciókra. A legtöbb, a Jobcapital által kezelt ágazatot, mint például a fém-, fa- és elektronikai ipart keményen érintette a járvány terjedése, így toborzóknak és munkavállalóknak egyaránt idomulniuk kellett az új helyzethez.

Mely kihívások álltak a külföldi munkavállalók útjába 2020-ban?

A szakember tapasztalatai szerint az első reakció, ahogy annyi ember esetében, a külföldön munkát vállaló magyaroknál is a félelem volt. Ez pedig rányomta a bélyegét az utazási kedvükre, az egészség és a család fontossága még inkább felértékelődött, többen választották inkább az itthon maradást még az általánosan jobb kereseti lehetőségek ellenére is. Rill Fanni szerint idén több próbamunkát kellett lemondani, kevesebb volt a jelentkező, sőt a meglévő munkavállalók között is sokan akár hónapokra otthon maradtak a vírus miatti bizonytalanság miatt.

– A kedv mellett az utazási lehetőségek is korlátozottak voltak, hiszen határzárak, dugók, szigorú ellenőrzések, kijárási korlátozás, kötelező ingázói igazolások és tesztelések, valamint a telekocsik ideiglenes betiltása és járatgyérítése nehezítették meg többek között a kijutást. Tehát sokkal alaposabb volt a határellenőrzés, mint egyébként, de szerencsére egy idő után a kapacitás hiánya rákényszerítette a rendészetet arra, hogy engedékenyebbek legyenek a dolgozókkal szemben – így a toborzási tanácsadó, aki elárulta, szerencsére náluk tudomása szerint csupán egy munkavállaló betegedett meg december elejéig koronavírussal, aki enyhe tünetekkel vészelte át a kórt és a tíznapos karantént.

Mint megtudtuk, sajnos szintén nagy csapás volt a külföldi vendégmunkások számára, hogy ők voltak az elsők, akiknek a nehéz helyzetbe került vállalatok felmondtak. Így a munkaerőközvetítőknek át kellett gondolniuk, mik azok a szektorok, amik jobban pörögnek. Ilyen volt például a pandémia kezdetén az élelmiszeripar.

Némi pozitívum is akadt azért, a korona-para ellenére…

– Márciusban mindenki tapasztalhatta, hogy az emberek pánikszerűen elkezdtek élelmiszert halmozni, ez pedig többek között a húsiparnak kedvezett. Mi ezt gyorsan felismertük és nyitottunk ebbe az irányba. Habár ősszel már nem volt jellemző a tavaszi vásárlási kedv, illetve az éttermek bezárásával sok megrendeléstől estek el a húsfeldolgozó cégek, azért akad nálunk több olyan munkavállaló, akit mi közvetítettünk ki hentesként és a mai napig meg tudta tartani a helyét, sőt új megbízásokat is kapunk – fejtette ki lapunknak Rill Fanni. Hozzátette, a korábban tapasztalható nagy fellendülés a második hullámban elmaradt, annak ellenére is, hogy sok vendéglátóhely átállt a kiszállításra.

Minden nehézség ellenére a legtöbb partnercég néhány hónap után visszavette a Jobcapital által közvetített munkatársait, ehhez azonban kellett a folyamatos kommunikáció és segítőkész hozzáállás a toborzók részéről – mondta a pécsi szakember. Kiemelte azt is, hogy ők kölcsönzőkként támogatták a munkavállalóikat azzal, hogy állományban tartották őket a kényszerszünet idejére.

Azt is hozzátette, hogy olyanok is munkaviszonyban állnak a Jobcapitallal, akik tartósan külföldön élnek, legtöbbször családjukkal együtt. Esetükben egyáltalán nem tapasztaltak semmilyen negatívumot, ami a járványt és a munkát illeti.

Elmondta, mivel a legtöbb munkavállaló a fertőzésszámok alakulásának ellenére felismerte, hogy az élet megy tovább, és valószínűleg – minden riasztó hír ellenére – nem lesz még egy olyan szintű gazdasági leállás, mint márciusban. Így javarészt kicsit megnyugodtak és igyekszenek hozzászokni, alkalmazkodni az új helyzethez, persze fokozottan ügyelve a higiéniás szabályokra és járványügyi óvintézkedésekre.

– Összességében a munkavállalói állományunkat szinte teljesen vissza tudtuk hozni a járványhelyzet előtti létszámra, sőt már bővültünk is azóta. A partnercégek közül a legtöbbeknek már sikerült talpra állnia, így biztos vagyok benne, hogy munka van és lesz. Ez az időszak a sok új tapasztalaton keresztül számos új lehetőségre is ráirányította a tekintetünket, illetve a partneri igények kielégítésének új alternatívái alakultak ki. Ez utóbbiak folyamatokba építése és előnyt fog jelenteni úgy a munkavállalók, mint a tanácsadó cégek számára – mondta végül bizakodóan Rill Fanni.

Szerző: T.M.

#kulfoldimunka #pandemia #munkakozvetites #toborzas