blank

Az oktatási rendszert mindenképp fenn kell tartani Merkel szerint

blank
blank

Fordulóponthoz érkezett a védekezés Németországban. A következő hetekben dől el, hogy sikerül-e továbbra is ellenőrzés alatt tartani a járványt – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben. A bajorok sem akarnak zárlatot.

A kormányfő és a polgármesterek megállapodása szerint amint 35 fölé emelkedik a megelőző hét napon regisztrált fertőzések százezer lakosra vetített száma, közegészségügyi szakértőket irányítanak az adott városba a helyi válságstáb és az egészségügyi hivatalok munkájának támogatására.

A megállapodás szerint legkésőbb amikor 50 fölé emelkedik az előző hét napon regisztrált fertőzések százezer lakosra vetített száma, szigorítanak a maszkviselési szabályokon, az üzletek és vendéglátóhelyek nyitva tartásán, és korlátozzák a nyilvános és privát rendezvényeket.

Frankfurtban péntektől maszkot kell viselni a belvárosban a szabad ég alatt is, Berlinben pedig szombattól valamennyi vendéglátóhelynek és üzletnek zárva kell tartani 23 és 6 óra között.

Angela Merkel kiemelte, fenn kell tartani a gazdaság és a társadalmi élet, ezen belül legfőképpen az oktatási rendszer működését.

A bajorok hangsúlyozzák, hogy a gazdaság és a társadalom működését bénító zárlatot mindenképpen el kell kerülni, és nyitva kell tartani az átkelőket.

Forrás: MTI

#jarvany #Nemetorszag #kotlatozasok #oktatas #Merkel