Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya szerint az egy év alatt bekövetkező halálesetek 9,4 százaléka köthető hőséghez vagy szélsőséges hideghez. Ez 100 ezer főre 74 plusz halálesetet jelent – írja a The Guardian.
A tudósok 2000 és 2019 között 43 ország 750 helyszínén elemezték az időjárási és a halálozási adatokat. Arra jutottak, hogy ezeken a helyszíneken a napi átlaghőmérséklet évtizedenként 0,26 Celsius-fokkal emelkedett. A vizsgálat szerint az elmúlt két évtizedes periódusban összességében többen haltak meg a hideg, mint a meleg miatt. A hőséghez köthető halálesetek száma azonban növekszik, a hideg okozta haláleseteké pedig csökken.
A hőség okozta, idő előtti halálozások aránya Nyugat-Európában, míg a hideg miatti halálozási arány Afrika Szaharától délre fekvő területein volt a legmagasabb. Mind a szélsőségesen magas, mind a szélsőségesen alacsony hőmérséklet növeli a szívroham, a szívmegállás és a stroke kockázatát. Elsősorban azoknál nagyobb a rizikó, akik már eleve szív- vagy tüdőproblémával élnek.
A Globális Klíma- és Egészségügyi Szövetség elemzése során 66 országban vizsgálta, mit tesznek az egyes országok egészségügyi rendszereik erősítésért a klímaválság okozta terhek elviseléséhez, mennyi plusz támogatást kapnak ezek az intézkedések, és hogy milyen mértékben ismerik fel az országok, hogy a nettó zéró kibocsátás mekkora előnyökkel jár az emberek egészségére.
Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Norvégia és Izland a tizenötből nulla pontot kaptak, mert meg sem említik az emberi egészséget a klímaváltozással kapcsolatba vállalt kötelezettségeikben.
Az Európai Unió is gyengén teljesített, mindössze egy pontot kapott az értékelésben, míg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 6, illetve 7 pontot kapott. A legmagasabb, 13 pontot Costa Rica kapta.
#fenntarthatosag #klima #hoseg #felmeres