Egy coaching ülés végén megkérdeztem ügyfelemet, aki álláskeresési dilemmában volt, hogy mivel foglalkozzunk legközelebb. Erre ő mosolyogva azt felelte: „Beszéljünk arról, hogyan hazudjunk a HR-esnek! Megmosolyogtatott engem is, de egyben kicsit meg is ijesztett, hogy miként tudom majd legközelebb megfelelő módon kezelni ezt a feltevését, hogy a HR-esnek hazudni kell egy állásinterjún. Coachként nem mondhattam el az álláspontom, de a témában jártas oktatóként egyből cikázni kezdtek a gondolataim az ülés végeztével…
Betöltés ...Hallgatóknál is tapasztalom, amikor állásinterjús szerepléseket gyakorlunk az órákon, hogy bizonyos kérdésekre nem mernek válaszolni, vagy nem a teljes igazságot mondják, mert félnek, hogy rossz színben tüntetik fel magukat. Mindig arra bíztatom őket, hogy igenis merjék önmagukat vállalni. Egyrészt senki sem tökéletes, mindenkinek vannak fejlesztendő területei, és ezzel az interjúztató, a kiválasztást végző szakember is tisztában van. Sokkal kellemetlenebb helyzetek adódhatnak abból, ha nem valljuk be a hiányosságunkat, majd ránk bíznak egy olyan feladatot, amelyhez az adott ismeretre vagy képességre lenne szükség. Annak hiányában azonban nem tudjuk elvégezni. Ha a kezdetekkor tisztázzuk, hogy miben vagyunk jók, mik az erősségeink, de a fejlesztendő területeinket is felfedjük, akkor a leendő munkáltató számára is világos lesz, miképpen számíthat ránk. Amennyiben szükséges, segíthet is minket abban, hogy a lemaradásunkat behozzuk.
Másrészt azért is érdemes magunkat adni az interjún, az igazi személyiségünket megmutatni, mert bár számos munkakör betöltéséhez elengedhetetlen bizonyos fokú szakértelem, de
sok HR-es vallja azt a nézetet, hogy számára az ember, a személy a fontos, és nem a szaktudás. Ugyanis az a lényeges, hogy a leendő kolléga a szervezetbe illő legyen, aki majd könnyen be tud illeszkedni az adott csapatba. Hasonló értékrenddel és hozzáállással rendelkezzen, mint amit a szervezet is képvisel, hiszen ezen nehezen lehet változtatni, viszont könnyebb valakit szakmai téren képezni, vagy neki tapasztalatot gyűjtenie.
Azaz, egy egyszerű példával élve, ha olyanok vagyunk, akik, mondjuk, szeretik a kiszámíthatóságot, a stabilitást, ne mondjuk azt, hogy folyamatosan kihívásokat keresünk munkák során, csak azért, hogy megkapjuk az adott állást. Majd megkezdjük a munkát egy munkahelyen, ahol állandó nyüzsgés és változás van, és nem fogjuk jól érezni magunkat, valamint talán nem is tudjuk megállni a helyünket. Ez akkor mindkét fél számára idő- és energiapazarlás. Feleslegesen fektettek erőforrásokat abba, hogy minket felvegyenek, betanítsanak, valamint mi meg könnyen lemaradhatunk egy olyan állásról más helyen, ami sokkal inkább nekünk való lett volna…
Nem szívesen beszél az ember a hibáiról, de be lehet azokat mutatni úgy is, hogy mégis pozitívan jöjjünk ki belőle. Például, ha eláruljuk, hogy már dolgozunk azon, hogy az adott területen fejlődjünk, és erre konkrét példákat is megemlítünk. Ez azért is fontos, mert nem arról van szó, hogy bele kell nyugodnunk, ha valamiben nem vagyunk jók. Fontos, hogy nyitottak legyünk, és folyamatosan fejlesszük magunkat, mivel a világ, a munkahelyi elvárások is folyamatosan változnak. Ha helyt szeretnénk állni, munkahelyünket megőrizni, akkor nem kényelmesedhetünk el.
Az én konklúzióm az, hogy inkább adjuk önmagunkat, tényleg mi nyerjük el az állást, és ne az a személy, akinek kiadtuk magunkat.
Szakértő: Szabó-Bálint Brigitta, oktató, coach, PTE KTK