Megdöbbentő kutatási eredmények: A magas nárcizmus pontszámot elérő emberek gyorsabban lépnek előre a vállalati ranglétrán. De hogyan születnek a “csillagok”?
A nárcisztikusok az én körül kiépülő individualista kultúrát alakítanak ki a cégnél, ami csökkenti az együttműködést. Az is köztudott, hogy meggondolatlan, és kockázatos döntéseket hoznak, amelyek gyengíthetik a vállalatot. Nagyobb valószínűséggel vesznek részt adóelkerülésben, és olykor a nárcizmus egész vállalatokat dönthet romba, mint ahogyan az Enron botrány is mutatja.
A komoly aggodalmak ellenére arról azonban meglepően keveset tudunk, hogy ezek az énközpontú és önmagukat túlértékelő emberek hogyan jutnak hatalmi pozícióba? Olasz kutatók új tanulmánya ezt a hiányosságot igyekszik pótolni.
Hogyan születnek a “csillagok”?
Jó okunk van azt feltételezni, hogy a nárcisztikusok gyorsabban jutnak előre a karrierlétrán, mint a kollégáik. Különösen jók az önreklámozásban és nem bízzák a véletlenre, hogy megszerezzék a “nekik kijáró” elismerést, még akkor is, ha nem érdemlik meg: egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy a nárcisztikusok saját teljesítményüket sokkal magasabbra értékelik, mint a tényleges eredményeik objektív mérése mutatja. A felfújt önképüknek köszönhetően a nárcisztikusok ambiciózusabb tervekkel is előállhatnak a jövőre nézve, amivel lenyűgözhetik főnökeiket vagy a felvételi bizottságokat, amíg végül el nem érik az áhított vezetői állást. Egy igazságos világban az alaptalan arroganciájuk nyilvánvalóvá válna, míg a szerényebb kollégák elismerést kapnának valódi kemény munkájukért. Paola Rovelli, a Bozen-Bolzanói Szabadegyetem adjunktusa és Camilla Curnis, a Milánói Politechnikai Egyetem doktorandusza nagyszabású, az olasz felsővezetők körében végzett felmérést készített.
Amikor a vezető tudja, hogy jó
Tanulmányuk 200 olasz vezérigazgató körében végzett korábbi felmérés adatain alapul, akik mélyreható kérdésekre válaszoltak cégük vezetésével kapcsolatban. Rovelli és Curnis utóvizsgálatként arra kérte a vezérigazgatókat, hogy töltsék ki a Narcissistic Personality Inventory-t, (NPI) amelyben 40 állításpár közül kellett választaniuk, például:
1.
a) Természetes tehetségem van az emberek befolyásolásához.
b) Nem vagyok jó az emberek befolyásolásában
2.
a) Amikor az emberek dícsérnek, néha zavarba jövök.
b) Tudom, hogy jó vagyok, mert mindenki ezt mondja nekem.
A tudósok megszámolták, hányszor választotta valaki a nárcisztikus alternatívát, így megkapták a vizsgált vezető NPI-pontszámát. Rovelli és Curnis összehasonlította ezeket a pontszámokat az önéletrajzukban szereplő adatokkal, beleértve az oktatásukra és szakmai tapasztalatukra vonatkozó információkat, valamint a szervezetükön belüli pozícióikat és előléptetéseiket. Összességében azt találták, hogy a magas fokú nárcizmussal rendelkezők mintegy 29%-kal gyorsabban jutottak el a vezérigazgatói pozícióig, mint a hasonló képzettségű átlagos jelöltek.
Az önimádók kiszűrése
Rovelli és Curnis úgy véli, hogy eredményeiknek komoly következményei vannak a munkahelyekre nézve, mivel azt mutatják, hogy a nárcisztikus embereket még mindig előnyben részesítik, annak ellenére, hogy jól ismert problémákat jelentenek a vállalatok számára. “Eredményeink némileg aggasztóak” – mondja Rovelli és Curnis, akik rámutatnak arra is, hogy a nárcisztikusok gyors előléptetése azt is jelentheti, hogy olyan emberekre bízunk fontos döntéseket, akiknek nincs meg a szükséges tapasztalata a feladataik ellátásához.
Szerencsére van néhány gyakorlati lépés, amelyet bármely szervezet megtehet annak érdekében, hogy minimalizálja a nárcisztikusok munkahelyi hatását.
Ideális esetben ennek az okosabb toborzással kellene kezdődnie – hogy azonosítani lehessen a problémás tendenciákkal rendelkező személyeket, mielőtt még olyan pozícióba kerülnének, ahol kárt okozhatnak. Ian MacRae pszichológus szerint már az is kiváló kezdet lenne, ha a referenciák és a háttérellenőrzés során egyszerűen csak a kellő gondossággal járnánk el a HR-esek.
De ha már a nárcisztikusok bekerültek a céghez, akkor is lehet mit tenni: MacRae szerint a szervezetek megfékezhetik a nárcisztikusok hajlamait azzal, hogy az etikus viselkedést jutalmazzák. “Ha a rendszer jutalmazza azt, aki tesz a közösségért és nem tolerálja az antiszociális viselkedést, például a zaklatást vagy a rosszindulatú pletykálkodást, akkor a nárcisztikusok az általuk hatékonynak látott stratégiákat fogják alkalmazni a ranglétrán való feljebb jutáshoz”.. – vallja a pszichológus.
Szerző: K.T.
Fotó: Freepik