Nem kell ahhoz feltétlenül diagnosztizált vagy lappangó kiégés, hogy a mindennapi rutin lelohassza egy kicsit a lelkesedésünket a hétköznapok során – a munkahelyen is. Előfordul, hogy munkánkban már nem találunk elegendő kihívást és inkább afféle rutinelfoglaltságnak találjuk, „kirázzuk a kisujjunkból”, miközben határozottan unatkozunk közben.
Lehet, hogy éppen ellenkezőleg: kifejezetten nagy erőfeszítést igényel tőlünk, hogy elvégezzük feladatainkat, talán mert már fárasztanak minket, vagy nem is igazán látjuk valódi értelmét a tevékenységünknek, nem érezzük magunkban a tüzet, nem érezzük a hozzáadott minőségi értéket, hogy ezzel valóban hozzáteszünk a világhoz, hogy segítünk vele az embereken; hogy mások is előrébb léphetnek általunk, egyáltalán: általánosan és globálisan hasznosnak tekinthető, ha lenyomjuk a napi rutint. Lehet, hogy mindig is csak a pénzért csináltuk, de az is előfordulhat, hogy egykori lelkesedésünk kopott el, és rájöttünk, hogy már réges régen nem ezzel akarunk foglalkozni, nem ebben a feladatkörben teljesedünk ki, vagy legalábbis nem így.
Mit tehetünk olyankor, ha már nincs ott a szívünk?
Bár lehet, hogy úgy érezzük, feszít minket ez a helyzet és legszívesebben vissza sem nézve távoznánk belőle… ugyanakkor első lépésként mindenképpen érdemes a zsákunk mélyére nézni, hátha kinyerhetünk még belőle valamit. Hátha egy kis rápihenéssel, átgondolással, kreatív megközelítéssel mi magunk tudjuk jóra fordítani a dolgokat és pozitívra hozni újra a mérleget.
Persze mindez paradoxonnak hangozhat, hiszen a napi rutin során nem biztos, hogy el tudunk távolodni a dolgoktól annyira időben és térben, hogy képesek legyünk máshogy látni őket… ezért, ha érezzük, hogy baj van, hogy kezd szakadni a cérna, inkább vegyünk ki egy pár nap szabadságot, menjünk el egy kicsit pihenni, lehetőség szerint egyedül, szánjunk magunkra minőségi én-időt, sétáljunk nagyokat a természetben.
Természetesen vannak helyzetek, amikor egy ilyen alapos revíziót követően az válik egyértelművé számunkra, tényleg a munkahelyünkön, vagy legalábbis a feladatkörünkön kell változtatni. Ugyanakkor van, hogy elegendő egy kicsit a hozzáállásunkon. Ahogy egy hosszú házasságban is lelhetők fel új színek, ha nem vagyunk restek kíváncsian és nyitottan odafordulva megkeresni őket, ugyanúgy igaz lehet ez kicsikét már kopottas fényűnek tűnő feladatainkra.
Első körben azt vizsgáljuk meg tehát, hogy nem bennünk „állítódott-e el” valami ahhoz, hogy továbbra is élvezni tudjuk a munkánkat, és ha igen, próbáljuk régebbi, egykor szebb munkanapokat látott énünket előcsalogatva és rá támaszkodva újralistázni azokat az értékeket, amiket egykor jelentett és képviselt számunkra. Lehet, hogy máris vonzóbb színben tűnik fel előttünk a tevékenység.
Minden feladatnak lehet értelme, ha beletesszük a szívünket. Ha bele tudjuk. Ha hagyjuk, hogy ott legyen velünk, amikor végezzük. Ha tudunk közben örülni, tudunk élvezettel tekinteni rá, ha jól tudjuk érezni magunkat közben, akkor biztosan örömére és javára válik majd másoknak is, amit produkálunk.
Minden nap, minden interakció felhasználható ugyanis arra, hogy tevékenységünkkel hozzátegyünk a nagy közöshöz. Mindenkire szükség van. Abban, amit örömmel tud végezni. Rád is.
Szerző: B.E.
#munkaegeszseg #kieges #onismeret #munka