blank minimalber
munkavallalo, munkaltato, europai unio, minimalber,

Több Kollektív Szerződés megkötésére bíztatnak a szakszervezetek

Jelentős lépés, az érdekvédelem sikere az európai minimálbér keretrendszeréről szóló, előzetes uniós megállapodás – jekentette ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
blank
blank
europai unio, minimalber, munkvallalo, tulora

Megállapodtak Brüsszelben az uniós minimálbérek szabályozásáról

Az ideiglenes megállapodás sok szabályozási szempontot figyelembe vesz, mint a színlelt önfoglalkoztatás vagy a nem rögzített túlórák elszámolásának elkerülése.
blank
blank
Fizikai és vezetői bérhelyzet

Fizikai munka kontra vezetői bérek – erre számíthatunk idén

Tavaly átlagosan kilenc százalékkal nőttek a fizikai órabérek. A középvezetők körében alig haladta meg a 4 százalékot az átlagos bérnövekedés.
blank
blank
Béremelések várhatók 2022-ben

A cégek 72 százaléka tervez béremelést idén, de egyes munkaköröknél esély sincs rá

Tízből hét cégnél emelték a fizetéseket 2021-ben és ugyanekkora azoknak a vállalatoknak aránya is, ahol ez idén kilátásban van. 2022-ben a béremelés jellemzően egész cégre…
blank
blank
Munkakeresés

Átlagosan 16 hónapba kerül állást találni Magyarországon

Bár a hazai foglalkoztatás pozitív rekordokat döntött tavaly októberben, az álláskeresők 40,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. Állást találni is tovább tart, mint augusztusban.
blank
blank
Katás vállalkozások

Veszélyes a katázás hosszú távon

Nagy az ára hosszú távon a katás vállalkozási formának. Az aktív kori kényelemért az extrémen alacsony nyugdíjjal fizetnek az érintettek.
blank
blank
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor Ön a weboldalunkat meglátogatja. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogja tudni kielégítően használni.


Összes tiltása
Összes engedélyezése