Dolgozol, teljesítesz, hozod az eredményeket magadnak és a munkahelyed számára is, mégis valaki más, aki hangosabb, aktívabb, jobban jelen van, gyorsabban halad a karrier ranglétráján.
Véletlen? Nem. A munkahelyeken nemcsak az számít, mit csinálsz, hanem az is, hogy ebből mit látnak mások.
A legtöbb szervezetben él a munkába vetett hit, hogy a teljesítmény előbb-utóbb utat tör magának a karrier során. Azaz, ha jól dolgozunk, akkor észrevesznek és méltányolják azt.
A valóság azonban az, hogy a munkahelyi előrelépés nem pusztán a teljesítményen múlik, hanem azon, hogy a teljesítmény mennyire látható. Ez pedig nem feltétlenül jár együtt a jobb munkavégzéssel. Fordítsuk meg, nem feltétlenül az jut feljebb a karrier során, aki jobban dolgozik.
Teljesítmény és észlelt teljesítmény
A valós teljesítmény az, amit ténylegesen létrehozunk, elvégzünk, ezzel szemben az észlelt teljesítmény az, amit mások ebből látnak. A különbség ugyan egyértelmű, ám mégis gyakran figyelmen kívül hagyjuk azért, mert ezek között megjelenik az a tényező, ahogyan megmutatjuk magunkat. A vezetők, munkatársak véleménye és döntése is abból születik meg, amilyen hozzáállást, viselkedést és kommunikációt tanúsít a dolgozó.
A láthatóság nyomában
Márpedig tudatosan és/vagy tudattalanul is formáljuk azt a képet, amit mások rólunk alkotnak. Sőt, azt is megtapasztalhattuk már, hogy akár magunk is bizonyos helyzetekben ezzel tudunk játszani. Vannak, akik ezt a készséget profin használják, mások pedig kevésbé, amely mentén kialakulhat a megítélésben jelentkező egyenlőtlenség.
A pszichológia szerint van az a jelenség, miszerint az ember túlértékeli azt, amit lát, ami a szeme előtt van. Munkahelyi környezetben ez úgy nyilvánulhat meg, hogy aki gyakran felszólal, azt sokkal hozzáértőbbnek tűnik, mint aki hallgat. Ugyanez igaz arra is, ha valaki jelen van, az aktívabbnak tűnhet és aki sokat beszél, az többet és jobban tudhat, jobban halad a karrier lépcsőfokán. Miközben a mély és csendben végzett munka, a háttérben maradás is ugyanúgy eredményezhet kiváló teljesítményt. Csak éppen az nem olyan látványos.
Márpedig a munkahelyi dinamikában szinte biztosan van legalább egy-egy résztvevő abból a két csoportból, amit a csendesen dolgozók és a látható jelenlévők jelentenek. Nem az a gond, hogy van ilyen és olyan is, hanem az, hogy sokszor ez utóbbit jutalmazzák.
Nem elég
A precíz munkavégzés becsülendő, de mindez nem elég ahhoz, hogy önmagunkat hatékonyan menedzseljük. Pláne, ha mindezt csendben és alázattal tesszük. Modern világunkban nagy a zaj, az információs túlterheltség, amelyek mind az ellen dolgoznak, hogy az ilyen csendesen jó dolgozókat észrevegyék. Vagyis ma már nem érvényes az a tézis, miszerint a jó munka önmagát értékesíti. Ahhoz szükségünk van a tudatos láthatóságra, a jelenlétre, a megszólalásra és bizony a kapcsolati tőke is sokat segíthet. Mindezt úgy kell tenni, hogy a valós és az észlelt teljesítményünk a lehető legjobban közelítsen egymáshoz. Nem csak az ártalmas, ha nem látnak, hanem az is, ha az torz minőségű.
