blank

A nyugdíj a katázóknak lesz a legnehezebb

blank
blank

H I R D E T É S

A katázók kerülnek legnagyobb bajba, ha nyugdíjba mennek, ugyanis nekik nemcsak nyugdíjuk lehet kevesebb, mint a minimálbéreseknek, de minden év katázást csak 0,6 évnek ismer el az állam szolgálati időként – mondta Farkas András a Növekedés.hu-nak. A nyugdíjszakértő szerint nem lehet egyértelmű választ adni arra, hogy a 40-60-as korosztályoknak mennyit kell félrerakni ahhoz, hogy normális nyugdíjat kapjanak.

Egyrészt mindenkinek a saját körülményeit kell figyelembe venni, másrészt a nyugdíjfizetési rendszer annak függvénye, hogy adott időpontban milyen a gazdaság állapota, mekkora az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya, mekkora az átlagfizetés, éppen mennyi járulékot kell fizetni a bérek után – olvasható a portálon. Ez attól is függ, hogy milyen takarékossági formát választ az illető, milyen hozamot vár el, milyen lesz a jövőbeli kamatpolitika.

A kisadózó vállalkozóknak a törvény határozza meg a járulékalapját. Most 102 ezer forint az ötvenezer forint tételes adót fizető főállású katás járulékalapja, ami jóval alatta marad a 161 ezer forintos minimálbérnek is. Vagyis ez az alacsony összeg lesz az érintett időszakra vonatkozóan a nyugdíja számításának az alapja.

Tovább csökkenti a várható nyugdíj összegét, hogy arányosítani kell a nyugdíjszámítás során a szolgálati idő tartamát a járulékalap és a minimálbér arányában, így jelenleg egy év katás jogviszony csak 0,63 évet ér. A nyugdíjjogosultságnál viszont minden évet teljes egészében számításba vesznek, ami jó hír azon katázó hölgyek számára, akik a Nők40 feltételeit szeretnék teljesíteni.

A 75 ezer forintos adót fizető katázónak 170 ezer forintot vesznek figyelembe járulékalapként, a járulékalap ebben az esetben 9 ezer forinttal haladja meg a minimálbért.

Forrás: novekedes.hu

#kata #vallakozas #ado #nyugdij #minimalber

H I R D E T É S