Man and Woman Worried For Taxes And Family Budget

Jó tudni – az adóelőlegből is levonható a házassági kedvezmény!

blank
blank

Míg a tavalyi szja-bevallásban 105 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2021 májusában 53 ezren érvényesítették azt az adóelőlegükből.

A házassági kedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát kötötte.A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül a házastársak együttesen havi ötezer forint adókedvezményre jogosultak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is igénybe vehető. 

A számok azt mutatjak- még mi dig sokan elfelejtik, hogy a havi ötezer forintos nászajándékhoz rendkívül egyszerűen, akár néhány kattintást követően is, hozzá lehet jutni.

Az adóhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltőjén, az ONYA-n (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) keresztül, egyszerűen, akár okoseszközről is, pár perc alatt kész is az adóelőleg-nyilatkozat, amit a hivatal továbbít a nyilatkozó magánszemély által megjelölt munkáltató, kifizető részére.

A kedvezmény adóelőlegből történő érvényesítése nem csak azért jó, mert a friss házasok több fizetést vihetnek haza, hanem azért is, mert így az adóbevallás kitöltésének időszakában nem kell ezzel foglalkozniuk, nem kell kiegészíteniük az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet – nyilatkozta az MTI-nek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Fotó : Envato

#ado #adokedvezmeny #adoeloleg #bevallas