ado, cafeteria, beren kivuli juttatas, vezeto
Fotó: Envato

Brutálisan emelkedik a cégautóadó

blank
blank

Az adó mértéke kategóriánként változik, de jellemzően 45-48% közötti az emelés, amely akár érintheti a béren kívüli juttatásokat is.

2022. július 1. és 2022. december 31. között a cégautóadó havi mértéke személygépkocsinként, a személygépkocsi kilowattban kifejezett teljesítménye és környezetvédelmi osztályjelzése alapján az alábbiak szerint emelkedik – tájékoztatott a NAV.

A cégautó hagyományosan fontos eleme, különösen a topmenedzseri pozíciókban a béren kívüli juttatásoknak, amely bár nyilvánvalóan szolgálja a kiemelt vezetők biztonságos közlekedését és adott esetben gyorsabb és kényelmesebb mozgását, azonban kétségtelenül egyfajta státuszszimbólum is. Ráadásul, mivel a fenntartási költséget a cégek elszámolhatják, valamiféle költség alapú támogatásként is felfogható.
A bértárgyalások során a cégautó, különösen vezetői szinteken, rendszeresen fel szokott merülni.

Eddig se volt kevés az adó, de most!

A NAV elérhetővé tette az új árakat, amelyeket az alábbi táblázatban mutatjuk meg. Ebből is jól látszik, gyors számolások után, hogy a cégautóadó, ráadásul évközbeni emelése, eléri a 45-48%-ot, kategóriánként változva. Ez egészen durva növekedés.
Munkáltatói oldalról, figyelembe véve a költségoldalt is, ez az emelés, főként a kis- és középvállalkozások esetében könnyedén előfordulhat, hogy a jövőben akár már nehezebben adják majd béren kívüli juttatásként a céges autót a munkavállalóknak.

A cégautóadó havi mértéke

blank

A cégautóadót fő szabály szerint negyedévenként, önadózással kell megállapítani a naptári év minden olyan hónapjára, amelyben az adókötelezettség fennáll – írja a NAV. Ez azt jelenti, hogy az emelt összegű cégautóadót a július, augusztus, szeptember hónapokra először 2022. október 20-áig kell megállapítani, bevallani és megfizetni a 2201-es számú bevallásban.

ZBT
Fotó: Envato