cafeteria, munkaltato, munkavallalo, beren kivuli juttatas
Fotó: Envato

Rekordforgalma volt a SZÉP-kártyáknak

blank
blank

H I R D E T É S

A kártyakibocsátók adatai szerint idén az első félévben rekordmértékben növekedett a SZÉP-kártya forgalma – közölték a kibocsátók az MTI érdeklődésére.

A K&H Bank adatai szerint rekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el az első félévben a SZÉP-kártya felhasználás a tavalyi év azonos időszakához képest: az élelmiszervásárlás, az alszámlák közötti átjárhatóság és az elfogadóhelyek számának bővülése járult hozzá leginkább a kártyák intenzív használatához, a forgalom így megközelítette 15 milliárd forintot. A következő hónapokban is folytatódhat a növekedés, hiszen a nyári szabadságoknak köszönhetően júliusban és augusztusban a legnagyobb a SZÉP-kártya forgalom, az alszámlák közötti átjárhatóság pedig december végéig marad – írták.

Sokan használták élelmiszervásárlásra is, amíg lehetett

Adataik szerint az alszámlák szerinti bontásban a szálláshely forgalma 78 százalékkal, a szabadidő 19 százalékkal, a vendéglátás pedig 18 százalékkal nőtt 2021 első félévéhez képest. A február 1-től július 1-ig terjedő időszakban élelmiszervásárlára a költések 26 százalékát fordították, ami azt mutatja, hogy a kártyabirtokosok jelentős része élt ezzel a lehetőséggel.

Az év végi egyenleghez képest mintegy 12 százalékkal kisebb összeg van a K&H SZÉP-kártyákon – közölte Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Az MKB Bank adatai szerint idén az első félévben 20 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról, mint az akkor költési rekordnak számító tavalyi azonos időszakban. A félévi költések 20,7 százaléka volt élelmiszervásárlás. Január-júniusban több mint 3500-zal emelkedett az MKB SZÉP Kártyát elfogadó helyek száma. Ebből azonban 1800 kizárólag élelmiszerelfogadásra szerződött – közölte a pénzintézet.

Az OTP Bank első félévi SZÉP-kártya forgalma 168,4 milliárd forintra nőtt, az előző év azonos időszakában regisztrált 123,4 milliárd forintról. Júniusban 31,5 milliárd forint értékben költöttek a kártyabirtokosok, ez ugyan kissé elmarad a tavaly júniusi 33,6 milliárd forinttól. Az alszámlák közül az OTP SZÉP-kártyások a legtöbbet a vendéglátásra költötték az első félévben: 106,8 milliárd forint volt a költések értéke, ezt követi a szálláshely 46 milliárd és a szabadidő 15,8 milliárd forinttal. A sorrend júniusban is ugyanez, a legtöbbet, 19,3 milliárdot a vendéglátás alszámlákról költötték el a kártyatulajdonosok – közölte az OTP.

Forrás: MTI
Fotó: Envato

A béren kívüli juttatás egyik legkedveltebb eszköze

Idéntől a SZÉP Kártyára adható béren kívüli juttatás keretéből szállásra legfeljebb 225 ezer forint, vendéglátásra legfeljebb 150 ezer forint, míg szabadidős tevékenységre legfeljebb 75 ezer forintot utalhattak a munkáltatók.

A SZÉP Kártya juttatások után a munkáltatónak a keretösszeg eléréséig lehetősége van kedvezményes adózás igénybevételére – írja a K&H Bank. A SZÉP Kártya juttatások után a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót, valamint személyi jövedelemadót kell fizetnie.

A szja-törvény és a 781/2021. Korm. rendelet értelmében 2022. január 1-től az alszámlákra utalt együttes összeg 450 ezer forint lehet, minden munkáltató esetében. Az ezt meghaladó összeg nem minősül béren kívüli juttatásnak. A munkáltató a kedvezményes keretösszeg felett is adhat SZÉP Kártya juttatást, azonban a keretösszeg feletti részre a személyi jövedelemadó és a szociális hozzájárulási adó, valamint további járulékok megfizetése is kötelező.

H I R D E T É S