Március 15-e nemzeti ünnepünk, de ezen kívül még nagyobb figyelmet szentelhetünk a sajtónak is, ugyanis a magyar sajtó napja is ugyanez.
A magyar sajtó 1990-ben kapott saját napot, azóta minden március 15-én ünnepelhetjük. A dátum természetesen nem véletlen. 1848. március 15-én nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot is, majd azt április 11-én törvényi szintre is emelték. Nem csoda, hogy ugyanezt a napot nevezték ki a magyar sajtó napjának is, hiszen a kihirdetett sajtószabadság új lehetőségeket kínált az előzőleg uralkodó szigorú cenzúrához képest.
Magyarországon a sajtó a 18. század legelején tűnt fel és akkor is csak alkalmi kiadványokban kellett gondolkodni. Vagyis a folytonosság nem volt tetten érhető, de legalább már volt. Igaz, hogy majdcsak 100 évvel voltunk lemaradva Angliához képest. Ráadásul a könyvnyomtatás és a nyomda is erős cenzúrahatásnak volt kitéve, így szűrt tartalmak kerülhettek az olvasók kezei közé. Ezt még csak tetézte az, hogy II. József rendeletének megfelelően csak német nyelven jelenhettek meg írások, amely aztán végleg leszűkítette az olvasói keretet. Tekintve, hogy magas volt az analfabéták száma, alapjában véve is kisebb réteget értek el a lapok.
Abban a korban az újságírás nem számított szakmának, ugyanis papok, tanárok írtak és mindezt edukációs szándékkal tették, valamint azért, hogy gyarapítsák az olvasók számát. Még jó néhány évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy megjelenjenek a magyar nyelvű folyóiratok. Ilyenek voltak a Magyar Hírmondó, a Magyar Museum és a Kazinczy-féle szerkesztésű Orpheus is.
A nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően egyre több olyan lap jelent meg, amelyekben már véleményeket osztottak meg az olvasóközönséggel. Ezt segítette a cenzúra gyengülése is, így a véleménysajtó világa kitárult. Ekkor már egyre szélesebb körben tájékozódhattak az emberek a különféle lapokból, de még mindig nem létezett külön újságírói szakma.
A nagy fordulatot az 1848-49-es szabadságharc és forradalom jelentette. Ekkor sokszorosára nőtt az érdeklődés a sajtó irányába és már politikai témájú írások, lapok is életre keltek. Azonban a forradalom leverése egyet jelentett a sajtó leépülésével is. Az újabb fellendülésre 1867-ig várni kellett, ugyanis akkor szüntették meg a forradalom utáni szigorú szabályozásokat és ez ismét nagyobb számú lapkiadásokat, vele együtt nagyobb olvasóközönséget is generált. Ekkor már bárki hozzájuthatott bármilyen laphoz és egyre inkább átvették a nép hangját. Az újságírás, mint különálló szakma már megállta a helyét és neves írók mellett újságírók dolgoztak a szerkesztőségekben. Megjelent Az Est, a Budapesti Hírlap, a Pesti Napló, a Vasárnapi újság, a Magyar Hírlap vagy a Népszava, amelyek a kor leghíresebbjei, legkeresettebbjei voltak. Ez a sajtó már a maihoz nagyon hasonlító, hiszen ami történt a világban, arról számoltak be.
Március 15-e nemcsak a szabadságharc, a magyar sajtó napja, hanem ekkor adják át a Széchenyi-, a Kossuth- és József Attila-díjakat is.