munkaeropiac, munkaero, autoipar, gazdasag, bmw
A BMW Group debreceni gyárának alapkőletétele

Debreceni BMW-gyár: ezer új munkahely lesz

H I R D E T É S

A BMW debreceni gyárának építése az elmúlt tizenkét év sikeres magyar gazdaságpolitikájának jelképe, a mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes alapkőletételen arról számolt be, hogy a német autógyártó telephelyén eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Tájékoztatása szerint az üzemben évi 150 ezer járművet fognak előállítani, 2025-ben pedig megindul egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában.

Beszédében az építkezés megkezdését mérföldkőnek nevezte a magyar gazdaság gerincoszlopának számító autóipar szempontjából. Arról számolt be, hogy a BMW korábban egyfajta „láthatatlan autógyárként” működött Magyarországon, ugyanis beszállítói lánca keretében ötvennégy, összesen csaknem tízezer embert foglalkoztató magyar cégtől vásárolt alkatrészeket. Azonban 2018-ban világossá vált, hogy ebből a láthatatlan gyárból egyszer látható gyár is lesz, amely nemcsak Debrecen és Kelet-Magyarország, hanem az egész magyar autóipar életében jelent egy igazi mérföldkövet” – fogalmazott.
A miniszter aláhúzta, hogy Európában Németországon kívül egyedül Magyarországon lesz mindhárom nagy német prémium autóipari vállalatnak gyára. Rámutatott, hogy hazánk világszinten is éllovas az elektromos autóiparra történő átállásban.

Szijjártó Péter végül szerencsés fejleménynek nevezte Magyarország szempontjából, hogy Oliver Zipse lett a BMW Csoport elnök-vezérigazgatója, akivel a kapcsolatát barátinak nevezte, miután ő vezette korábban a vállalat tárgyalási delegációját, és a két éven keresztül zajló egyeztetésekről egyetlen mondat sem szivárgott ki.

Forrás, fotó: MTI

H I R D E T É S