holnap városáért díj
holnap városáért díj

NEM MINDEGY HOL ÉS HOGYAN ÉLÜNK!

ÁTADTÁK A HOLNAP VÁROSÁÉRT DÍJAKAT

blank
blank

2023-ban, a COVID után ismét meghirdetésre került a Holnap városáért Díj, melyre először a City Hungary Program részeként 2013-ban lehetett először pályázni. Rövid idő alatt rendkívül népszerűvé vált, a nemzeti fenntartható városdíj. A Holnap városáért Díj védjegyhasználatára önkéntes a pályázat.

A 2023-as nyertes pályázók a díjakat 2023. december 04-én, a Benczúr Ház Rendezvényközpontban vehették át. A Holnap városáért Díj fővédnöke 2013-tól Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke.

Dr. Réthelyi Miklós, a Magyar Nemzeti Bizottság elnöke kiemelte:

A városok, város méretű kerületek és nagyobb vállalkozások vezetői előtt szeretném megidézni Julian Sorel Huxley-t, az alakulóban lévő UNESCO – az Egyesült Nemzetek Oktatással, Tudománnyal és Kultúrával foglalkozó szakmai szervezetének – első elnökét. Az UNESCO célja és filozófiája című írásában – 1946-ban, közvetlenül a II. világháború pusztításai után – a  művészetnek a városokban betöltött szerepéről ír. „Az építészet leképezi egy város, egy nemzet, egy korszak életét. Az ókori Athén építészete és a dráma nemcsak az élet kifejezési formái voltak, hanem az élet lényeges részei” – írta J. Huxley.


Majd háromnegyed évszázaddal később Ferenc pápa a 2013-ban megjelent Az evangélium öröme című apostoli buzdításában egy egész fejezetet találunk a városi kultúra kihívásairól. A fejezet zárógondolatát idézem: „Milyen szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a közömbösöket és ezen integrációból a fejlődés tényezőjét hozzák létre! Milyen szépek azok a városok, amelyek már építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatot hoznak létre, elősegítik a másik ember megismerését!”


Nagy öröm, hogy a COVID járvány okozta hosszú hallgatás után most újra átadhatjuk a Holnap városáért 2023 díjakat, most már nyolc kategóriában. Gratulálok a nyerteseknek! Vigyék hírét az alkalomnak és az annak helyet adó gyönyörű teremnek! Biztos vagyok abban, hogy a siker lehetőségén felbuzdúlva sok-sok város és kerület hallja meg a pályázatra hívó szót. Titkos vágyam, hogy egyszer majd az Éneklő városért díjat is át fogjuk adni.”

Takács Júlia, a City Hungary alapító-ügyvezetője hangsúlyozta:

„Minden helyi közösségnek megvan a maga karaktere, ha tetszik a maga egyénisége.

Más-más természeti, gazdasági, kulturális, társadalmi adottsággal rendelkezve, más-más módon, más-más formában, részben saját útjukat járva válhatnak minél fenntarthatóbbá, minél élhetőbbé a települések.

Ehhez ösztönző erő lehet, ha büszkék lehetünk saját értékeinkre, munkáinkra. Erősségeinkre építkezve tudunk tovább fejlődni. Ezért indult útjára a nemzeti városdíj, a Holnap városáért Díj 2013-ban.” idézte fel Takács Júlia, a City Hungary alapító-ügyvezetője.

Amikor a 2006-ban elindított CSR Hungary (vállalati felelősség és fenntarthatóság) mellett helyet kapott 2013-ban a társmárka City Hungary, akkor abból indultunk ki, hogy a CSR Hungary fókuszában a cégek/vállalkozások állnak. Viszont minden cégnek, vállalkozásnak harmonikus kapcsolatot kell kialakítani a helyi közösséggel. A településsel, a várossal, ahol tulajdonosai, munkavállalói élnek és dolgoznak. Természetesen a működéshez szükséges fenntartható rendszerek (infrastruktúra, önkormányzat vezetés, közművek, kultúra stb.) színvonala, minősége sem elhanyagolható tényező. Így logikusan következett az, hogy a City Hungary – a cégek fenntartható működését is segítve – a fenntartható városmodellt állította középpontba. Nem kizárólag zöld aspektusból megközelítve. Hisz a város, a település az emberi aspektusokat (kultúra, oktatás, egészség) is figyelembe kell, hogy vegye.”

A Bíráló Bizottság tagjai:

  • Elnök: Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke
  • Takács Júlia, a City Hungary alapító-ügyvezetője
  • Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke
  • Feuertag Ottó, a Fiabci Magyar Ingatlanszakmai Egyesület Elnökségi tagja
  • Lipők Sándor, a Kisvárosok Szövetségének az elnöke
  • Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke, Tab polgármestere

Fő partnereink:

  • Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága
  • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)
  • Kisvárosok Szövetsége
  • Pest Vármegye Önkormányzat
  • Magyar Logisztikai Egyesület

Nyertes pályázói lista 2023-ban (a Covid időszak alatti nyertes pályázókkal együtt):

Fenntartható városért kategória

(rendszerszintű fenntartható városmodell kialakítása a cél)

A városi vezetés integrálja a különböző típusú erőforrásokat (természeti tőke, társadalmi erőforrások, emberi és szellemi tőke, műszaki erőforrás, infrastruktúra, kulturális és sport értékek a jobb, magasabb életminőségű jövőért.

Nyertesek:

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
  • Paks Város Önkormányzata

Fenntartható közösségek kategória

A város, település fenntarthatóságának az alappillére a közösségi értékek megőrzése, mely megtestesíti a helyi közösség egyedi kultúráját, a zene, a nyelv, az egyedülálló művészeti és kézműves kulturális gyakorlatok révén.

Nyertesek:

  • Budapesti Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

A Jászai Mari térre fókuszáló közösségépítő program

  • Kisújszállás Város Önkormányzata

Csukás István öröksége szülővárosában, avagy unokáink is látni fogják

  • Vác Város Önkormányzat

A város kulturális programjainak egész éven átívelő, egységes megközelítése

Üzlet a városért kategória

Mit tehet a cég/vállalkozás a városért és mit tehet a város az üzletért?

Nyertesek:

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Önkormányzat, üzletek, állampolgárok egymásért (Klapka központ)

  • Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Városkártya Budapest XVIII. kerületében

  • Szerencsejáték Zrt.

Befogadó játszóterek program: 2017 óta járul hozzá a Szerencsejáték Zrt. az ún. befogadó játszóterek építéséhez, ahol fogyatékossággal élő és ép gyermekek az együtt játszás élményén keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké.

  • Tesco-Global Áruházak Zrt.

Ön választ, mi segítünk program

Országos pályázat, melynek fő célja a helyi közösségeket támogató és építő kezdeményezések felkarolása.

Természetes erőforrás hatékonyság kategória

A környezet tiszteletben tartása a tiszta környezet a magasabb életminőség és a fenntartható fejlődés alappillére. Ez magában foglalja a levegő, a víz, és a föld védelmét, a biodiverzitást, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését….

Nyertesek:

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

AngyalZöld+ Program

  • Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

Helyi adottságokkal összhangban lévő zöld fejlesztések (energiatudatosság, épített és természeti környezet harmóniája…)

  • Gyula Város Önkormányzata

Zöld stratégia és gyakorlat a zöld vagyon védelme érdekében

  • THERMOWATT Energetikai és Építőipari Kft.

Szennyvízhő hasznosítási technológia: Nem csak a szennyvíztelepeken lehet hasznosítani, hanem a városokban található főgyűjtő csatornákban is.

Mozgásban a város kategória

Programok, melyek az embereket és közösségeket arra ösztönzik, hogy a fenntartható utazási/szállítási formát használják. A káros környezeti hatás csökkentése érdekében.

Nyertesek:

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Integrált közlekedésbiztonság Angyalföldön

  • Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Környezettudatos, kerékpárbarát program

A tiszta városért kategória

  • STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

Tudatosan az előírt feladatokon túl. Szemléletformálás a saját dolgozók és a lakosok modern szemlélete érdekében

Egészséges városért kategória

Azok a kezdeményezések tartoznak ide, melyek a munkakörnyezet és kultúrák előmozdításának legjobb gyakorlatai , javítják a munkavállalók, és az állampolgárok jóllétét.

Nyertesek:

  • Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat

Komplex egészségügy fejlesztési program (egészségmegőrzést támogató munkavállalói kedvezmények, helyi kisebb léptékű programok is…)

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Egészséged rajtad múlik! Mi segítünk/Nyílt hétvége program

Intelligens, okos városért kategória

Cél: a digitális infrastruktúra és kultúra kialakítása.

Nyertesek:

  • Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

SMART13 akcióterv és gyakorlata

  • Kisújszállás Város Önkormányzata

Egy kisváros újragondolja magát: az intelligens polgári lét kereteinek kialakítása

További információ:

Takács Andrea

[email protected]

+36 1 352 0957

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

Mi a City Hungary?

A 2010-ben alapított City Hungary a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma. City Hungary Fórum konferenciák, City Reggelik, képzések, hírportál a témában…

A City Hungary azt tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat mutasson be, melyek már eredményt hoztak. Hisz közös érdek a magasabb életminőség elérése. 2013-ban indult el a nemzeti fenntartható városdíj, a Holnap városáért Díj.