blank

3,5 milliárdos fejlesztés – 300 új munkahely az IBM-nél Székesfehérváron

blank
blank

Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Székesfehérváron.

Szijjártó Péter az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel 300 új munkahely is létrejön. Az olyan szolgáltató központok, mint a székesfehérvári, fontos szerepet töltenek be a jól képzett fiatalok foglalkoztatásában, valamint a kutatás- és fejlesztésközpontú gazdaság kiépítésében – tette hozzá.

Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem 6 ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, míg az itt működő amerikai cégek összesen 105 ezret.

A magyar IBM-leányvállalat 2013 óta a kormány stratégiai partnere.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Forrás: MTI

#IBM #tamogatas #beruhazas #munkahely