blank

A járvány miatt szigorítást kérnek a boltosok

blank
blank

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők – mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a tavaszi korlátozások alapján úgy érzik az érintettek, az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet.

A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, de, mint mondta, nemcsak ők, hanem a vásárlók is – az aggodalmakra az elnök szerint az is ráerősít, hogy az influenzaszezon közeledtével felfutó tendenciát mutat a covid-hullám is.

A szakszervezet elnöke szerint a nagyobb embertömegeket vonzó helyeken megfontolandó lehet a romló víruskörülmények elleni újabb intézkedés. Az ellátási lánc azon szereplői, akik a pénztárakban, az ügyfélszolgálatokon, a pultok mögött, polcok között vagy éppen a raktárakban, a logisztikai bázisokon, a szállító járművekben, valamint az online kiszolgálásban dolgoznak, a járványidőszakban nagyon fontos közreműködők. Ugyanis fontos, hogy a helyzet fokozódásával se tapasztaljanak semmi fennakadást a vásárlók – mondta Bubenkó Csaba. Sok kereskedelmi dolgozó már most hajszolt, elfogytak a szabadságaik, és folyamatos nyomást jelent a számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis nagyobb a megbetegedésük esélye – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet

#jarvany #kereskedelem #munkavedelem #fertozes #megelozes