High school student guy studying in classroom

A középiskolák május 10-én nyitnak – idén csak írásbeli érettségi lesz

blank
blank

A mostani járványban a brit mutáns pusztít. Ugyanaz a vírus, de más a tűzereje. Most a zárásokkal nem lehet visszaszorítani a vírust – tette hozzá. Az izolálás csak lassítani tudja a terjedését, de megsemmisíteni csak vakcinával lehet – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

„Ahhoz, hogy legyőzhessük a vírust, regisztrálni kell, és mára már több mint 4 millió ember regisztrált. Ez azonban még kevés, ezért kampányt indítunk, hogy még többen regisztráljanak. Már 2,7 millió embert oltottunk be, és május elejére 4 millió lesz a beoltottak száma” – mondta a miniszterelnök.

Elmondta, május elejétől számítva 10 naponként egymillió oltást tudnak majd beadni, így június elejére 7 millió beoltott lehet, de ehhez elég regisztráltra van szükség. Orbán Viktor elmondta, hogy a labdarúgó EB-elejére mindenkit beoltanak, aki regisztrált.

Jelenleg 90 százalék fölött van a 65 év felettiek beoltása, a 16-18 évesek oltásáról még nincs döntés tette hozzá.

Az Operatív Törzs döntése alapján a középiskolák május 10-én nyitnak és csak írásbeli érettségi lesz.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy ha elérjük a 4 milliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek, és a közösségi események. Most egyelőre az iskolák újranyitása következik – tette hozzá.

#koronavirus #oltas #ujranyitas #regisztracio #kereskedelem #oktatas