gumigyár

A túlóra és az agresszív munkáltatói elnyomás miatt sztrájkolnak a gumigyárban

blank
blank

H I R D E T É S

Nyolcórás sztrájkot hirdetettek holnapra a Continental makói telephelyén a dolgozók, miután a korábbi, mintegy 150-200 dolgozó részvételével rendezett kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés sem hozott változást.  A gumigyári dolgozók tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen – közölte a Piac és Profittal a Makói Gumiipari Szakszervezet és a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség.

A makói gumigyárban fél éve a munkáltató a koronavírus-járvány miatt szükséges intézkedésekre hivatkozva egyoldalúan felmondta a túlmunkát is szabályozó kollektív szerződést, s ezzel gyakorlatilag szabad kezet kapott a még a gyárban maradt munkások korlátlan túlóráztatására.

Ekkor sokan elmentek a cégtől. Az ottmaradtakat – mintegy 1700 dolgozót – azóta egyre jobban hajszolja a cégvezetés, mert az időközben megszaporodott megrendelést ezzel, a drasztikusan lecsökkent létszámmal is teljesíteni akarja – ismertette a lappal az alapkonfliktust Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, a vállalatcsoport európai üzemi tanácsának magyar elnökségi tagja.

A szakszervezet megoldási javaslatait a munkáltató többször visszautasította, így a kollektív munkaügyi vita végül eredménytelenül végződött.

A feszültséget tovább növeli, hogy a cégvezetés a régiek kárára venne fel jó pénzért új munkavállalókat úgy, hogy a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozóktól elvonná a pluszjuttatásokat, s abból fedezné az új béreket. A szövetség elnöke, Radics Gábor hangsúlyozta: a Continental teljes vállalatcsoportján belül egyedül a makói telephelyre jellemző – és kiemelkedő – a munkáltató agresszív és elnyomó politikája.

A szombati demonstrációval végső eszközként tiltakoztak a munkakörülmények ellen.

A munkáltató Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. válaszul azt közölte, a cég elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről. Elkötelezettek a versenyképesség javítása mellett. A sztrájkbizottság követeléseivel folyamatosan egyeztetnek.

Forrás: Makó Híradó

Forrás: Piac és Profit

#sztrajk #gumigyar #szakszervezet #tulora #juttatas

H I R D E T É S