blank

Államtitkári komment a foglalkoztatási adatokhoz

blank
blank

H I R D E T É S

A magyar gazdaság szerkezete stabil a foglalkoztatás szempontjából, a 4,5 millió munkavállaló foglalkoztatása komoly munkaerőpiaci teljesítmény – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal adatait kommentálva.

A KSH ma hozta nyilvánosságra, hogy a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több az előző havinál, és 14 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaerőpiacon nagy volt hullámzás, míg korábban alig lehetett szakképzett munkaerőt találni, a vírus megjelenése után rövid idő alatt 5 százalék felé ment a munkanélküliségi ráta, az év végére a kiegyenlítődés megtörtént.

Megjegyezte, hogy számolni kell a munkaerőpiac időszakos hatásaival is, télen több ágazat kevesebb munkaerőt tud foglalkoztatni, továbbá elmaradtak a sok embert foglalkoztató nagyobb rendezvények, karácsonyi vásárok, emellett jónéhány ágazat – például a turizmus, vendéglátás, szolgáltató szektor – nehéz helyzetbe került.

Az államtitkára kiemelte: a kormány segíti a foglalkoztatást. A bevált programok között említette például az ágazati bértámogatást, a kutatás-fejlesztés, innováció területén nyújtott segítséget.

Úgy fogalmazott, hogy ami most befektetés, az a jövőben napi haszon lesz, az itthon tartott elméleti ismeretek és szakemberek a következő hónapokban, években a magyar gazdaság növekedésének alapját fogják képezni.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon vannak nehezen elhelyezkedő csoportok is. Ilyenek például a fiatalok, bár foglalkoztatási mutatójuk európai uniós viszonylatban kedvező, a 25 év alatti fiatalok számára külön támogatási program fut. Nehéz elhelyezkedniük a 8 általános, vagy az alatti végzettségűeknek is, ezért az őket foglalkoztató munkáltatóknak támogatást tudnak biztosítani. Egyre inkább elvárás az is, hogy a munkahelyeken történő átképzéseket is segíteni lehessen – tette hozzá.

Fotó: hirado.hu

Forrás: MTI

#foglalkoztatas #statisztika #bertamogatas #munkaeropiac

H I R D E T É S