blank

Autóipari fejlesztőintézet létesül Zalaegerszegen

blank
blank

H I R D E T É S

Az osztrák tulajdonban lévő autóipari kutatóvállalat, az AVL Hungary jelenleg öt helyszínen van jelen Magyarországon. Zalaegerszegen az eddigiekhez hasonlóan elsősorban járműtesztelést fognak végezni – a 7 millió eurós beruházás keretében egy új fejlesztőintézetet hoznak létre, mely 150 embernek ad majd munkát 2022 májusától.

Dirk Janetzko, a cég vezérigazgtaója a  Portfolio-nak adott interjújában elmondta: fejlesztő- és tesztelő mérnököket keresnek majd Zalaegerszegre, illetve tesztsofőrökre, szerelőkre és méréstechnikusokra is szükség lesz majd. Jelenleg 30 fő dolgozik ezen a telephelyen, ezt a létszámot szeretnék majd évente megduplázni, amíg el nem érik az új irodában a teljes kapacitást.

Az országos szakemberhiány miatt a cég is igénybe veszi a piacvezető álláskeresési portálokat, de emellett szoros kapcsolatot alakított ki számos egyetemmel, hogy már időben felfigyeljenek az új tehetségekre, akiket gyakornokként vagy duális diákként alkalmaznak.

Ahogy az eddig alkalmazottaknak, úgy az új munkatársaknak is próbaidő után az AVL CAFI béren kívüli juttatást, ezen kívül magánegészségügyi ellátást, balesetbiztosítást, munkába járási költségtérítést és telekocsi bónuszt is nyújt. A dolgozók rugalmas munkaidőbeosztásban dolgoznak, amely keretében lehetőség van az otthoni munkavégzésre is.

Fotó:avl.com

#autoipar #beruhazas #munkahelyteremtes #avl #zalaegerszeg

H I R D E T É S