Az egészséges és környezetbarát termékeket keressük a járvány miatt

H I R D E T É S

Alapvetően változott meg a fogyasztók magatartása a koronavírus-járvány hatására. Az emberek egészség- és környezettudatosabbá váltak, és többségük ezen a jövőben sem változtatna – derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből.

A koronavírus-járvány vevőkre gyakorolt hatását vizsgálta az EY legfrissebb kutatása. A megkérdezettek fele bízik abban, hogy a krízis után az élet akár jobbá is válhat, mint a járvány előtt. A pandémia ugyanis felgyorsított olyan változásokat, mint az online vásárlás, valamint előtérbe került az egészséges és fenntartható szemléletmód. A válaszadók 58 százaléka hosszabb távon is tudatosan akar költeni, és már az egészségügyi szempontokra is ugyanannyian figyelnek beszerzéseik során.

Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője szerint egyre többen döntenek olyan cég termékei vagy szolgáltatásai mellett, amely bizonyítottan a társadalom javát szolgálja. A vevők harmada akár magasabb árat is hajlandó fizetni ezért. Ez a trend jól jelzi, hogy a felelős működés egyre fontosabbá válik, a vállalatoknak pedig elemi érdeke, hogy kiemelten foglalkozzanak a területtel – írja a Profitline.

A válaszadók 37 százaléka egészségügyi és biztonsági okokból kerüli a nyilvános helyek – például az éttermek vagy a mozik  látogatását, többségük a korlátozások feloldását követően is a lakásában sportolna, míg közel harmaduk a jövőben is otthonról szeretne dolgozni.

A szakember szerint „ma már az emberek az egész életüket az otthonuk köré szervezik, és egyre tudatosabban is vásárolnak, a vállalatoknak pedig úgy kell átalakítaniuk termék-kínálatukat és  szolgáltatásaikat, hogy az igazodjon ezekhez az új elvárásokhoz. Ellenkező esetben pillanatok alatt elveszíthetik az évek kemény munkájával felépített versenyelőnyüket”

#fogyasztas #jarvany #felmeres #fenntarthatosag #egeszseg

H I R D E T É S