blank

Benyújtotta a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot a pénzügyminiszter: Varga Mihály szerint a tervezet a gazdaság újraindításáról szól

blank
blank

H I R D E T É S

A pénzügyminiszter úgy fogalmazott: a költségvetési törvényjavaslat  mindemellett megőrzi a kormány eddigi értékeit, így a családok védelmének, a gyermeket nevelők támogatásának az idősek megbecsülésének is kiemelt szerep jut benne.

Kiemelte: a 2022-es költségvetési törvényjavaslatban a kormány dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, GDP-arányosan 5,9 százalékos hiánycél és 79,3 százalékos államadósság mellett.

A javaslat hat célnak felel meg, ezek: a gazdaság újraindítása, a családok támogatása, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alatti fiatalok adómentessége, a munkáltatói adóterhek további csökkentése és a munkahelyteremtéshez, illetve a beruházások támogatásához szükséges források biztosítása. Tartja a kormány a korábban 6 évre kötött bérmegállapodást a kormány, ami azt jelenti, hogy 2%-ponttal tervezik 2022-ben csökkenteni a szociális hozzájárulási adó mértékét. Ezzel jelzése szerint igyekeznek hozzájárulni a lendületes minimálbér-és garantált bérminimum emeléséhez is majd, de persze a piaci szereplőkre  – a munkáltatói és munkavállalói oldalra – bízzák majd, hogy az emelés mértéke mennyi lesz 2022-ben,a kormány mindenesetre 7,7%-os nemzetgazdasági bruttó béremeléssel kalkulál 2022-re.

A hitelmoratóriumok kapcsán jelezte, hogy még nincs döntés az ügyben, foglalkozni fog vele a kormány és elkezdték az egyeztetéseket a Bankszövetséggel és a jegybankkal. Hozzátette: néhány héten belül lesz döntés, egyelőre a moratórium június 30-ig él és felhívta a figyelmet arra, hogy ha megszűnik, akkor sem nőhetnek a havi törlesztőrészletek.

Forrás:Portfolio

Foto: MTI / Illyés Mihály

#koltsegvetes #orszaggyuless #minimalber #beremeles

H I R D E T É S