blank

Bérleteket is lehet venni az új MÁV applikációban

blank
blank

H I R D E T É S

Október elején újabb funkciókkal egészült ki a MÁV mobilalkalmazása, bővült a megvásárolható vasúti bérletek köre, valamint már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vehetnek jegyet az alkalmazással – közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vasúti bérletek köre dolgozó havi bérlettel, tanuló havi bérlettel és félhavi változataikkal bővült. Október 2-ától Ausztria után már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vásárolhatnak menetjegyet a MÁV mobilalkalmazással. A vasúttársaság így már három országba kínál teljesen papírmentes, sorban állás nélkül megvásárolható vonatjegyeket.

Hozzátették: a MÁV-START célja, hogy minél több úti cél felé – köztük Németországba, Romániába, Lengyelországba és Svájcba is – megvalósíthassa a teljesen papír- és érintkezésmentes jegyvásárlást.

Emlékeztettek: az új jegyek bevezetésével a korábbi CityStar-jegyek és a kirándulójegyek megszűnnek, de az előre megváltottak érvénytartamuk lejáratáig még felhasználhatók.

Forrás: MTI

#vasut #kozlekedes #IT #fejlesztes

H I R D E T É S