blank

Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer a hazai klinikai kutatási programok bővítésére

blank
blank

H I R D E T É S

A Pfizer nemzetközi, INSPIRE klinikai vizsgálóhely minősítésének köszönhetően a Semmelweis Egyetem a világ legkiválóbb klinikai vizsgálatokat végző kutatóhelyei közé került, így még több innovatív vizsgálati programba kapcsolódhat be, amelyek elősegíthetik a betegek gyógyulását, a hazai szakemberek és az egészségügyi ellátás fejlődését.

A Pfizer a közleményében azt írta, világszerte folynak humán klinikai vizsgálatok a gyógyszerfejlesztési kutatások területén, azonban az erőforrások azokra az országokra összpontosulnak leginkább, ahol a klinikai kutatások rendszere előrehaladott és megfelelő minőségű. Döntő tényező a megbízható, kiváló minőségű kutatási helyek száma is, ahol a szükséges szakértelem is rendelkezésre áll.

Vereckei Péter, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Magyarország folyamatosan az első tíz ország között szerepel az elindított klinikai kutatások számát tekintve azon országok között, ahol a Pfizer működik. 2014 és 2018 között a vállalat 16,4 milliárd forintot költött Magyarországon klinikai kutatásokra, 2019-ben 1,239 milliárd forint értékben vették igénybe hazai szakemberek és intézmények kutatási szolgáltatásait új terápiás eljárások és gyógyszerek kifejlesztését célzó kutatásaikban.

Bató Zoltán, a Pfizer klinikai vizsgálatokért felelős szakembere elmondta, a vállalat különféle betegségcsoportokban az elmúlt öt évben már több mint húsz klinikai vizsgálatot folytatott le a Semmelweis Egyetem bevonásával, a mostani megállapodással pedig tovább erősödik ez az együttműködés.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy az egyetemen 2020-ban 134 új klinikai vizsgálat indult, és a most megkötött együttműködésnek köszönhetően jelentősen emelkedhet ezek száma a következő években. Ez hozzájárul az intézmény kutatási teljesítményének növekedéséhez is, ezáltal “újabb lendületes lépés” afelé, hogy a Semmelweis Egyetem a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa öt legjobb gyógyító egyeteme közé kerüljön.

Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettese szerint a Semmelweis Egyetem stratégiai célkitűzése az egyetemen folyó tudományos tevékenység minőségének, hatékonyságának, volumenének és bevételt termelő képességének növelése. Ennek érdekében új rendszert alakít ki az egyetem a kfi terület támogatására, amely keretében a klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó tevékenységeket is összehangolják. Az innovációs teljesítmény növelésében emellett kulcsszerepet játszanak az ipar és az egyetemi, tudományos szféra közötti együttműködések is, amire jó példa a mostani megállapodás.

Forrás: MTI

xgyogyszeripar #egyuttmukodes #fejlesztes #innovacio #kutatas

H I R D E T É S