blank

Érdemes mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

blank
blank

H I R D E T É S

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek – tette hozzá a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára

A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent – összegezte Izer Norbert.

Az első házasok kedvezménye 24 hónapon keresztül havi ötezer forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezmény az egy gyermeket nevelőknél 10 ezer, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 ezer, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 ezer forintot jelent. Januárban havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető.

A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, ezzel a munkáltató adminisztrációs terhei csökkennek.

Forrás: MTI

#ado #ber #adokedvezmeny #nav

H I R D E T É S