blank

Érdemes várni a munkahelycserével – jobb időket ígérnek a felmérések

blank
blank

H I R D E T É S

Nem bölcs dolog munkahelyet váltani pandémia idején. Ragaszkodnak is az emberek az állásukhoz- ez derül ki több felmérésből. Szakemberek szerint közeledik a normális működés, a munkaerőpiac berobbanás előtt áll.

A pandémia idején az embereknek rettenetesen nagy a biztonságigénye. Ilyen bizonytalan körülmények között jobb, ha kivárnak, akármennyire nehéz is a helyzet. – javasolják HR szakértők. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakember szerint érdemes kivárni, amíg valami biztos ajánlat jön szembe. Főleg a fiatal fővárosiak, valamint azok a dolgozók keresnek új állást, akik a járvány miatt a jelenlegi munkahelyükön valamilyen megterhelő, nyugtalanító változást tapasztaltak.  – írja a portál.

A jelenlegi szituáció elcsendesedésével, ha visszatérünk a normális kerékvágásba, megszűnnek a korlátozó intézkedések, elmúlik a veszélyhelyzet, akkor nagyon be fog indulni a munkaerőpiac, azaz megindulnak tömegével az emberek, keresni fogják az új lehetőségeket. – mondják a szakemberek. Érdemes tehát munkavállalóként kivárni, és a járvány utáni újjáépítést tervező vállalatoknak már most bővülésben gondolkozni.

A cégek jobb pozícióba kerültek, toborzás helyett fókuszálhatnak a kiválasztásra, olyan értékes munkaerőket is új munkatársaik között köszönthetnek, akik korábban teljesen elérhetetlenek voltak. Szinte egészen biztos, hogy a legtöbben aszerint válogatnak majd, hogy a Covid alatt, melyik cég miként bánt a munkavállalókkal, mennyire támogatta őket.

A járvány változást hozott abban is, hogy a dolgozók mi alapján ítélik meg a munkahelyüket. 100-ból több mint 60 dolgozó alapvetően elégedett volt a járvánnyal kapcsolatos munkahelyi intézkedésekkel. Főleg azt díjazták, ha a munkaadó minden tőle telhetőt megtett a munkahelyek megőrzéséért, a cég működőképességének fenntartásáért. Nagyra értékelték azt is, ha a vezetés gyorsan lépett és korrekt módon tájékoztatta a dolgozóit. –

Forrás: Pénzcentrum

#jarvany #munkaeropiac #allas #felmondas #munkahelyvaltas #toborzas #munkaero

H I R D E T É S