blank

Felére esett a külföldi turisták száma

blank
blank

H I R D E T É S

Idén az év első három hónapjában a járvány és a korlátozások következtében a hazánkba  látogató külföldiek száma az egy évvel korábbihoz képest közel felére, 2019 első három hónapjához viszonyítva alig 40 százalékára csökkent. Az ide látogatók kiadásai 56 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az első negyedévben a külföldiek látogatásainak száma a járvány által már részben érintett előző év azonos időszakitól 52 százalékkal, a 2019 első negyedévitől 59 százalékkal maradt el. Az egynapos utazások száma 47 százalékkal, 4,1 millióra csökkent. A külföldiek 911 ezer többnapos utazást tettek Magyarországra, 68 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Jelentősen (18 százalékra) csökkent azon külföldiek aránya, akik legalább egy éjszakát eltöltöttek az országban, ez az arány 2019 első negyedévében még 27 százalékos volt.

A KSH adatai szerint az ide látogató külföldiek 2021 első negyedévében folyó áron 164 milliárd forintot költöttek, az egy évvel korábbinál 56, a 2019. első negyedévinél 59 százalékkal kevesebbet. A legtöbbet (35 milliárd forintot) az Ausztriából érkezők  költöttek, főként egészségügyi célokra. A Németországból érkezők 20 milliárd forintot fordítottak a zömében munkavégzéshez és az üzleti utakhoz kapcsolódó kiadásokra.

Az első negyedévben a magyar állampolgárok 2,0 millió alkalommal utaztak külföldre, 55 százalékkal kevesebbszer, mint a járvány által már érintett, egy évvel korábbi időszakban. A rokon-, barátlátogatások száma majdnem harmadára esett vissza, a szabadidős célú utazások szinte teljesen elmaradtak. A legtöbben Ausztriába, Szlovákiába és Ukrajnába látogattak, az utak mintegy 81 százaléka ebbe a három országba irányult.

A külföldre utazó magyarok az egy évvel korábbinál 73 százalékkal kevesebbet, 44 milliárd forintot költöttek, 20 százalékkal, illetve a 2019. első negyedévinél 76 százalékkal kevesebbet. A kiadások közül a legnagyobb összeg az Ausztriába utazókhoz kapcsolódott, de jelentősek voltak a Németországba és a Szlovákiába látogatók kiadásai is.

#jarvany #turizmus #penzugy

H I R D E T É S