blank

Felháborító és botrányos az új törvényjavaslat a kutatók szerint

blank
blank

H I R D E T É S

Az akadémiai dolgozók kifogásolják a kutatók jogállását módosító törvényjavaslatot. Szerintük az Innovációs és Technológiai Minisztérium ismét nekimegy a kutatóhálózatnak, és meg kívánja fosztani közalkalmazotti státuszuktól a kutatóintézetek dolgozóit anélkül, hogy erről velük egyeztetett volna.

A szervezet szerint a törvénytervezet csak a közalkalmazotti jogviszony megszüntetéséről szól, semmilyen garanciát nem tartalmaz, és nem rendelkezik a kutatói életpályák biztosításáról sem.

Kifogásolják azt is, hogy a javaslatot az ITM nem az illetékes és a kutatóhálózatban reprezentatív tagsággal rendelkező Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének juttatta el, így a szakszervezet az “egyébként is rosszhiszeműen kitűzött határidőn belül” arról nem tudott véleményt nyilvánítani.

 “A TDDSZ és az ADF által végzett felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a dolgozók többsége ragaszkodik a közalkalmazotti státuszhoz, méghozzá elvi okokból, így mindkét szervezet elutasítja annak megvonását” – hangsúlyozzák.

A közleményben felháborítónak és botrányosnak tartják, hogy a kormány a törvénymódosítás benyújtására a járványhelyzetet használja fel, tudván, hogy a korlátozó intézkedések jelentősen leszűkítik a tiltakozások körét.

“A pusztítást Maróth Miklós hallgatása teszi teljessé, aki nem áll ki a dolgozók kinyilvánított akarata mellett. A szakszervezet többszöri hivatalos kapcsolatfelvétele ellenére sem hivatalos tájékoztatásra, sem érdemi tárgyalásra nem került sor a közalkalmazotti státusz 2020 tavasza óta lebegtetett elvételének kérdésében” – írják a közleményben.

Forrás: MTI

#torveny #jogviszony #kutatok #kozalkalmazott #foglalkoztatas

H I R D E T É S