városi utcakép
Forrás: Envato

A magyarok szerint nem csökkent számottevően a fizetés a járvány miatt

blank
blank

H I R D E T É S

A magyar lakosság 61 százaléka nem érzékelt a járvány kiváltotta érdemi változást a jövedelmi helyzetében; a megkérdezettek mintegy harmada számolt be fizetéscsökkenésről.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) legújabb kutatásában kiemelték: a vállalkozók valamivel több mint harmada (38 százalék) számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme, 53 százaléknak nem változott érdemben, 10 százaléknak pedig nőtt a fizetése.

A mezőgazdaságban és az építőiparban a járvány hatása kevésbé volt érezhető, ezzel szemben szinte a teljes turizmus és vendéglátás, az egyéb lakossági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások több mint fele és a kereskedelmi cégek csaknem fele részben vagy teljesen leállt – mutattak rá.

A BGE kutatásának eredményei alapján a vállalkozók 19 százaléka látott új üzleti lehetőséget a járványban. Ez minden környező ország és a felmérésben részt vevő 18 európai uniós tagállam eredményénél alacsonyabb arány. A több éve működő magyar vállalkozások közül azok látnak inkább üzleti lehetőséget a koronavírus okozta helyzetben, amelyek egyébként is innovatívabban működnek.

„A magyarok vállalkozási hajlandósága nem kiemelkedő; a vállalkozni vágyók nehezen látják meg a kínálkozó üzleti lehetőségeket. Gyakran bizonytalanok, vagy épp a bukástól való félelem tántorítja el őket a lehetőségek tettekre váltásától” – mondta Csákné Filep Judit, a BGE Budapest LAB tudományos vezetője, a magyar GEM kutatói csapat vezetője.

A kutatás szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a járványra reagálva változtatott a digitális technológiák használatán a terméke vagy szolgáltatása értékesítése érdekében; továbbra is magas, 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, vállalkozásuk elboldogul digitális technológiák nélkül.

Forrás: MTI

Fotó: Envato

H I R D E T É S