Fizetésük felét kapták meg a járványkórházba átvezényelt egészségügyi dolgozók

H I R D E T É S

Fizetésének csak egy részét kapta meg több, Covid-betegekkel foglalkozó egészségügyi szakdolgozó – értesült a Blikk. A lap információi szerint valakinek feleannyit bérszámfejtettek, mint ami a túlmunkával és pótlékokkal járt volna. Olyan egészségügyi szakdolgozókkal történt a méltánytalanság, akiket járványkórházak intenzív osztályaira vezényeltek át. – számol be a lap.

A Blikk szerint járványkórház és az átvezényelt dolgozókat korábban foglalkoztató másik intézmény nem tudott megegyezni a pénzügyi feltételekről. Van, akinek azt mondták, hogy ebben a hónapban már ne is számítson a korrekcióra, mert bérszámfejtési hiba miatt nem kerültek át az adatok a korábbi munkahelyükre, ahol a pótlékokat fizetik.

A lap úgy tudja, a Korányi kórház intenzív osztályára átvezényelt szakdolgozók több mint 60 százalékának azért lett jóval kevesebb a fizetése, mert nem utalták el a nekik járó 50 százalékos emelést, ami a nagyobb terhelés és a veszélyesebb munkakörülmények miatt jár nekik, hiszen súlyos koronavírus-fertőzöttekkel dolgoznak 12 órás műszakban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a tájékoztatást adta az újságnak, hogy mivel az átirányított dolgozók nem kerülnek személyi állományba az új helyen, így javaslatukra az 50%-os többletjuttatást az anyaintézménynek kellene kifizetnie a dolgozóknak, amelyet később megtérítenek az intézménynek.

#egeszsegugy #ber #atvezenyeltdolgozok #juttatas #tulora

H I R D E T É S