blank

Gulyás: a háziorvosok és a fogorvosok is részesülnek a béremelésből

blank
blank

H I R D E T É S

Mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy alapköve erős talapzaton állhasson.

Kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor is megkapja az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését. Ugyanez vonatozik az állami ellátásban résztvevő fogorvosokra is – tette hozzá Gulyás Gergely. Ez a béremelés 100 milliárd forint plusz kiadást jelent a költségvetésnek. – hangzott el a kormányinfón.

Forrás: MTI

#egeszsegugy #beremeles #haziorvos #fogorvos #koronavirus

H I R D E T É S