blank

Hallgatók segítik a tanárok tesztelését – az akció hétfőn indul

blank
blank

H I R D E T É S

Hétfőn kezdődik a pedagógusok tesztelése. Az orvosi és egészségügyi képzésben részt vevő hallgatók gyakorlati tevékenységként vehetnek részt a tanárok és bölcsődei dolgozók országos gyorstesztelésében és a klinikáknál, kórházaknál végzett betegellátási tevékenységben. Egységenként két hallgató vesz részt a munkában, amiért pénzt és krediteket kapnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatta csütörtökön az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől gyakorlati tevékenységként vehetnek részt a gyorstesztelésben és a járvány elleni védekezésben.

Mint ismert, az orvos- és egészségtudományi egyetemi hallgatók egy része már most is önkéntesen dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál vagy klinikákon, kórházakban.

A hallgatók a szociális intézmények országos szűrésébe is részt vehetnek.

Az egyetemeknek egységenként két-két hallgatót kell biztosítaniuk, III-IV. évfolyamos orvos-, fogorvos, III-V. évfolyamos gyógyszerész és I.-II. évfolyamos egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók bevonásával. A V-VI. éves orvostanhallgatók és az ápolás, betegellátás szakon III-IV. évfolyamos egészségtudományi hallgatók a betegellátásban teljesítenek majd szolgálatot.

Az ITM közleménye szerint a diákok a kirendelésüket az illetékes kormányhivataloktól kapják meg. A feladat alól mentesül az a hallgató, akinek az egészségi állapota ezt indokolja, aki várandós, gyermekét egyedül neveli vagy hozzátartozóját személyesen gondozza.

Az ITM közölte, hogy a védekezésbe bevont egyetemisták és a felsőoktatási intézmény között hallgatói munkaszerződés jön létre. A diákokat hétköznap napi 5000 forint, hétvégén napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg, illetve a kéthetes gyakorlat kreditként is beszámítható.

A teszteléshez biztosítják a szükséges gépjárműveket, a személyes védőeszközöket, teljes ellátást és szállást, valamint ingyenes utazást a közösségi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet idején – írták.

#teszteles #pedagogusok #vedekezes #jarvany

H I R D E T É S