Ügyészség

Hamis jegyzőkönyveket készített két polgármester és egy jegyző Bács-Kiskunban

blank
blank

H I R D E T É S

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki a bűnösnek a három férfit az ügyészség, és ezért a polgármestereket 100, illetve 200 ezer forint, a jegyzőt 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A másodfokú ítélet szerint – a közleményben meg nem nevezett települések – társult képviselő-testületi üléséről a polgármesterek és a jegyző közreműködésével valótlan tartalmú jegyzőkönyvet készítettek. Mindezt azért, mert az Állami Számvevőszék az önkormányzatnál korábban vizsgálatot folytatott, és a feltárt szabálytalanságok kivizsgálása érdekében – határidő tűzésével – vizsgálóbizottság felállítását írta elő.

E határidőben a testület nem alakult meg, ezért annak érdekében, hogy úgy tűnjön, teljesítették a számvevőszék által előírt kötelezettségeket, a jegyzőkönyvben valótlanul tüntették fel a vizsgálóbizottság megalakulásának időpontját. A valótlan időpont feltüntetése egyúttal az aljegyzői tisztség megszüntetésének alapjául is szolgált.

Az elmarasztaló másodfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést.

Forrás: MTI

Fotó: Envato

#bunogy #hivatalivisszaeles #jog

H I R D E T É S