blank

Harmadfokra került a Honvédkórház volt főigazgatójának ügye – felfüggesztett börtönt is kaphat

blank
blank

H I R D E T É S

Súlyosítást kért az egykori Állami Egészségügyi Központ (a mai Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház) korábbi főigazgatója és társai ellen hűtlen kezelés miatt indult büntetőperben a Fellebbviteli Főügyészség, az ügy az ítélőtáblán folytatódik harmadfokon.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2013 őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt.

Első fokon 2019-ben felmentették a vádlottakat, másodfokon azonban tavaly kimondták az egykori főigazgató, elsőrendű vádlott és az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosa, harmadrendű vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. Ezért a volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az elsőrendű vádlott az egészségügyi intézmény főigazgatójaként 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmadrendű vádlottat, akinek azonban a főigazgató-helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátása lett volna a feladata. Ezért 2008 februárja és októbere között kétmillió forintnál több, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben a kinevezési okmányában meghatározott feladatait nem teljesítette.

Ezen túlmenően az egykori főigazgató 2007-ben egy külső vállalkozást bízott meg az egészségügyi intézmény személyi állományával kapcsolatos bér- és pótlékdíjak kifizetésének szakértői felülvizsgálatával, a gazdálkodás-fejlesztés felülvizsgálatával, holott e feladatokat az Állami Egészségügyi Központ szervezeti egységei is el tudták volna végezni. A külső vállalkozás a szerződésben meghatározott feladatokat nem teljesítette maradéktalanul, ennek ellenére 3,6 millió forint jogosulatlan kifizetését intézte el az elsőrendű vádlott.

A másodfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. Az egykori főigazgatóval szemben felfüggesztett szabadságvesztést, míg a volt főorvos esetében nagyobb pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A büntetőeljárás harmadfokon folytatódik.

Fotó: szmo.hu

Forrás: MTI

#korrupcio #birosag #egeszsegugy #ber #szinleltfoglalkoztatas

H I R D E T É S