blank

Hétmilliárd a divat- és kreatív iparnak – kétszáz vállalkozás kaphat a támogatásból

blank
blank

Hétmilliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg a divat- és dizájnipari vállalkozások versenyképességét növelő fejlesztések támogatására a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében. A pályázat célja, hogy az ágazat mikro-, kis- és középvállalkozásai megújulását technológiai fejlesztéseit segítsék, erősítve munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességüket.

A konstrukció ismét feltételesen visszatérítendő támogatási formát alkalmaz, azaz a pályázó teljesítményét a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban összevetik a beadáskori állapottal. Az előre meghatározott eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól, tehát akár vissza nem térítendő támogatássá válhat a teljes összeg.

A kiírás keretében a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező dizájn- és divatipari mikro-, kis- és középvállalkozások 5 és 150 millió forint közötti támogatást igényelhetnek technológiai fejlesztésre, bérköltség-támogatásra, iparjogvédelmi tanácsadásra és marketing tevékenységre.

A program keretében a tervek szerint több mint kétszáz vállalkozás nyerhet el támogatást.

A támogatási kérelmeket 2021. január 5-én 9.00 órától lehet majd benyújtani.

Forrás: MTI

#palyazat #kreativipar #vallalkozas #tamogatas #munkahelymegtartas #ber