A válság, a regresszió legnagyobb kihívása nem feltétlenül csak abban rejlik, hogy egy, jelen generációk számára ismeretlen helyzettel szembesülve, majd arra a lehető legjobbnak tartott választ adva egy ideje fuldoklik a gazdaság, munkahelyek és vállalkozások szűnnek meg. Az igazi és hosszú távú megpróbáltatást az jelenti, hogy senki nem tudja megjósolni hogyan tovább.
A vírus terjedését megakadályozandó korlátozások már lassan egy éve sújtják a gazdaságot. A munkájukat, megbízásaikat elveszítő adófizető állampolgárok egy része jelentős mértékben felélte tartalékait.
Ha valaki egyik pillanatról a másikra váratlanul elveszíti a munkáját, addigi rendszeres és biztosnak hitt jövedelmét, az általános körülmények között is jelentős próbatétel. Lehet, hogy egyáltalán nincs kész terve arra vonatkozóan, hogy a szakmáján belül hol tudna hirtelen elhelyezkedni, hogyan minimalizálhatná a bevételkiesését. Ha a helyzet váratlanul éri, valószínűleg érzelmileg is jócskán megviseli majd, és ez egyáltalán nem kedvez az álláskeresés folyamatának, ahol dinamikus és kreatív, innovatív lépésekre, lelkesedésre lenne szükség. Egy ilyen változás világválság nélkül is éppen elég izgalmat tartogat.
A vírus általi fenyegetettség okán az illető paralel félti a saját és szerettei egészségét, szélsőséges esetben az életüket. Ez sem valószínű, hogy kifejezetten kiegyensúlyozza a hangulatát. Az állásinterjúkon mindezek mellett igyekeznie kell jó benyomást kelteni, hogy esélye legyen megszerezni a munkát, amire sürgősen szüksége van. Nem biztos, hogy ilyen stressz mellett könnyed és jó benyomást kelt, megfelelő teljesítményt nyújt — noha a versenyhelyzetben átmenetileg fellépő adrenalinfröccs ideg-óráig stimulálhatja az idegrendszert és fokozott működésre késztetheti, mindez hosszú távon biztos, hogy megviseli a szervezetet, végül a teljesítmény is hanyatlani kezd. A verseny ráadásul fokozódik, tekintve, hogy egyre többen növelik majd az álláskeresők amúgy sem csekély számát, így a jelöltek számára egyre erőt próbálóbbá válik a megmérettetés és egyre több jelentkezőt kell majd a hátuk mögé utasítaniuk a sorban. Kész is a pánikhelyzet.
Vélhetően a legtöbb munkakereső eleinte cselekvésbe igyekszik menekülni, hiszen ilyen helyzetben általában valóban ez szokott megoldást jelenteni.
Sokakban esetleg felmerül a pályamódosítás gondolata. Az igazán élelmesek egy másodperc alatt állnak át azokra a munkaterületükön belüli, vagy esetleg vadiúj tevékenységekre, amik stabilan tartják magukat, vagy amiket az új helyzet generált. Ennek megfelelően felveszik repertoárjukba a maszkok forgalmazását, vagy kenyeret kezdenek el sütni, hiszen enni mindig kell, netán gyorsan átképzik magukat programozónak, hiszen az IT szerepe is elengedhetetlen: az inkubátorban vergődő gazdaság mesterséges életben tartásának letéteményese.
Ugyanakkor egyre nagyobb lehet a sikertelen próbálkozások száma, az útkeresőket egyre több kudarc érheti. Lehet, hogy alapvetően jó, „békeidőben” egyébként könnyedén kivitelezhető és életképes ötletek halnak el hamvukban, mert egy válsághelyzetben nincs idő a megalapozásukra és profi felépítésükre.
Lehet, hogy a több ízben visszautasított, új területeken is próbálkozó útkereső egy év elteltével azzal szembesül, hogy ereje, energiája, lelkesedése fogytán, és éles logikájával azt is kikövetkezteti, hogy az egyre több felszabaduló vegyértékű munkaerő nem áraszthatja el annak a megmaradt néhány életképes területnek az addigi piacát, nem törhet be rá jelentős mértékben, hiszen a mozgástér ott sem végtelen. Ráadásul a régebb óta ezekben a szegmensekben tevékenykedőknek nyilván helyzeti előnyt jelent az évek során megszerzett szaktudása, tapasztalata, ügyfélköre.
És ezen a ponton a mégoly agilis, mégoly kreatív és mégoly rátermett munkakereső is ráébred: senki nem tudja megjósolni, mit tartogat a jövő. Képzett közgazdászok, társadalomtudósok is vonogatják a vállukat, a szakma sem mer biztos előrejelzésekbe bocsátkozni, honnan tudhatná hát egy átlagos jelölt, egy szál magában, mihez kezdjen, mi bizonyul majd sikeres stratégiának, mit igazol majd vissza a jövő. Sehonnan.
Vagy motivációját veszti és abbahagyja a vergődést, vagy tovább próbálkozik, mert úgy érzi, ha nem tesz valamit, megbolondul, esetleg belátón leül és vár. Maga sem tudja mire. A „nyitásra”.
Szerző: B.E.
#munkaeropiac #koronavirus #valsag #allaskereses #lelkiegeszseg #regresszio