blank

Ideje lenne a béremelésnek a felsőoktatásban is, mondta a PTE rektora

blank
blank

H I R D E T É S

Legfőbb ideje annak, hogy valamennyi, a felsőoktatásban dolgozó kolléga is béremelésben részesüljön. – mondta Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora újévi köszöntőjében.

A campus vezetője úgy fogalmazott, örvendetes, ugyanakkor további intézkedéseket igényel az egészségügyi béremelés, amennyiben a felsőoktatási intézményeken belüli bérfeszültségek tovább nőnek. És ez nem csak az egyidejűleg oktatói állományban alkalmazott egészségügyi dolgozókra vonatkozik. A legfőbb ideje annak, hogy valamennyi, a felsőoktatásban dolgozó kolléga is béremelésben részesüljön. – mondta a rektor.

Miseta Attila emlékeztetett, a 2020-as év nem csak a járvány és a szervezeti átalakulások miatt volt fontos, hanem amiatt is, mert Jenei Zoltán volt kancellár lett az Országos Kórház Főigazgatóság vezetője, akinek az együttműködésére továbbra is számítanak – mondta. Hozzátette: Országos Kórház Főigazgatóság létrejöttével remélhetőleg új, a gazdasági egyensúlyt jobban szolgáló finanszírozás is csatlakozik.

Az Egyetem keretein belül jelentős volumenű egészségügyi szolgáltató tevékenység folyik. Ez a január elsejétől jelentősen megváltozott irányítási rendszerben folytatja a működését. A részletek még nem tisztázottak, de semmiképpen sem szeretnék az adminisztratív irányítás további burjánzását. – mondta az egyetem vezetője.

A rektor elmondta, a járványhelyzet jótékony hatása volt, hogy segített a digitális átállásban. Viszonylag kevés zökkenővel bonyolították az „online” oktatást, számos konferenciát és értekezletet tartottak a digitális térben, és bíznak abban, hogy az értelmesen használható elemek később is megmaradnak.

Fotó: pecsma.hu

Forrás: pte

#jarvany #pte #beremeles #egeszsegugy #felsooktatas

H I R D E T É S